Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Rendszerváltások. A megye - Bősze Sándor: Jellacic útja a Dél-Dunántúlon két osztrák katonatiszt naplója tükrében

csókkal, piros fezek, itt-ott egy turbán is a fejeken. Fekete, barna vagy fehér halina és bő vászon- vagy szűk gyapjúnadrág, melyek színét nehéz meghatározni, takarja izmos testüket. A ruházatot lezárva, egyeseknek karabély a fegyvere, másoknak madarászpuska, egy harmadiké handzsár és pisztoly, vagy csak egy kasza. Bizonyosan bátrak, ám e durva népségben jó ha 500 emberre jut egy tiszt. Melyik kezeskedik a győzelemért? Kemény csapat a szerezsánok 1000 főnyi csoportja. Derék férfiak. Bátorság és halálmegvetés barna arcukon, vitéz szív dobog bennük, a köpenyeiktől és fejkendőiktől vöröslő hadoszlopuk távolról felismerhető. Gyalogos hadunk ezekből a részekből áll. Lovasságunk 800 lovat számlál. A kis állatokat tulajdonosaik (horvát parasztok) lovagolják, szablyáikkal még soha egy vágást nem tettek, pisztolyaikkal még soha egyet nem lőttek. Végül: ágyúnk sincs sok. A 12 hatfontos kivételével csak három fontos ágyúink vannak, amelyeket a bántól lelkesült Horvátország szűkösen fogatolt be és szerelt fel. Ha az ember elképzeli, hogy e csapatok egy nagy homokos síkon vonulnak, akkor egy ritka szép, festői látvány tárul elé. Am minő belső szilárdsága van ennek, a hozzávetőlegesen csak 30 000 főből álló hadseregnek, hogy egy olyan jól felszerelt ellenség ellen vonuljon, amelyet a kormány érthetetlen módon a mai napig mindenben támogat? Egyetlen - de megingathatatlan - tény, hogy a bán az ő vezérük. "

2 A naplók egyik gyakran visszatérő motívuma, hogy Jellacic teljesen magára hagyatva igyekezett egyfajta küldetést végrehajtani. Mindkét forrás a bánt olyan magányos hősként állította be, aki a lázadó rebellisekkel szemben nemhogy császári paranccsal, de még bíztatással sem bír, s küldetésétjelesül: hogy a trónt és a birodalmat a törvényes uralkodójának megmentse, annak ellenébe viszi végbe. Jellacic egyébként igyekezett a közvetlen közelében lévő tiszteket is megtéveszteni. A jelek szerint nem is eredménytelenül. Ugyanakkor azon ők is elmerenghettek volna, hogy Anton Jellacic miért is jár oly gyakran a császárvárosban? A naplókat közreadó horvát származású gráci professzor, Ferdinánd Hauptmann - számunkra több ponton is vitatható, ugyanakkor figyelemre méltó - bevezető tanulmányában egy helyütt azt írja: „Bár titokban valami jött Bécsből, hála a hadügyminiszter, Latour titkos és óvatos segélyének, de ez kevés volt. [...] Előzőleg az atyai barát, Buries tábornagy Grácból kabátokat és cipőket küldött, elvállalta a tárgyalást a gyárosokkal a muníció szállításáról, másfelől Herbert vezérőrnagy küldött Pettauból 10 lőszeres targoncát és továbbított egy lövegtranszportot, [...] Emellett báró Kulmer privát alapon a bécsi baráti körben összegyűjtött 180 000forintot. Jellacic 1848 augusztusában 100 000forintot kért és kapott Radetzky tábornagytól. Ugyan Kempen azt említette, hogy Jellacic Radezkytől 1 000 000forintot követelt [!] [...] Előzőleg a csapatok finanszírozásához [...ja bécsi hadügyminisztériumtól - amihez ismételt írásos közbenjárásra volt szüksége Ferenc Károly és János főhercegeknél - összesen 150 000forintot