Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Rendszerváltások. A megye - Bősze Sándor: Jellacic útja a Dél-Dunántúlon két osztrák katonatiszt naplója tükrében

kapott f...]."

3 Ezek után kétségbe vonhatjuk Jellacic magányosságát. (És arról még nem is beszéltünk, hogy mik derültek ki a báni posta elfogott leveleiből.) A naplókból a fokozódó bizonytalanság és feszültség is kiolvasható. Főleg azt követően, hogy a horvát csapatok elhagyták a Balatont. Gyakran olvashatjuk a következő kifejezéseket: „valószínűleg", „határozottan várjuk", „nem kételkedem, hogy holnap", „rossz jelentés", „vaklárma", és végül Hompesch őrnagy írta szeptember 28-án: „Mindenkifeszült, valami csak történik" 4 Tulajdonképpen már előtte is történtek olyan események, amelyek egy támadó hadseregnek - ha úgy tetszik - elfoglaltságot adott. Jellacic - még otthon hadseregszervező munkája végéhez közeledve, ezzel egyidejűleg fokozta a horvát-országi és a magyarországi propagandáját, amellyel későbbi lépéseit kívánta jó előre igazolni, illetve ezeket népszerűsíteni. Ennek ellenére nem folytathatta diadalmenetben útját a szeptember 11-én a Drávát átlépő balszárny és középhadsereg. Az első csalódás még a Muraközben érhette őket, ugyanis még az itt élő horvátok sem ünnepelték a bevonuló csapatokat. A félelmeket igazolhatta, hogy a bán Goricsanban már rekviráltatott: „Rémületes volt az éjszaka a plébános és a vendéglősök számára, [...]" Szent Ilonán is csupán azért részesültek kedves fogadtatásban, mert a birtokos, báró Knezevic Jellacic rokona volt. A rekvirálások folytatódtak (Nagykanizsa, Sand, Nemesvid stb.), a rablások pedig megkezdődtek (Iharosberény, Inke, Vése stb.) Kiskomaromban, szeptember 18-án Hompesch a következőket vetette papírra: bán nagyon kifakad a szerezsánok ellen - nem akarjuk rablókkal bepiszkítani a mi ügyünket, ilyenekre nincs szükségünk. " Az őrnagy néhány nappal utóbb Balatonkilitinél így írt: „Minden oldalról parasztok jönnek azzal a panasszal, hogy elrejtett dolgaikat a likaiak kiássák. A bán megnyugtatja őket. Kártérítést ígér. Ebből kiindulva szemet huny az élelmiszer-rekvirálás felett [...] Panaszok. A bán őrjáratot és minden lehetségest megtesz, hogy megakadályozza a garázdaságot, de egyben rögzíti azt az alapelvet, hogy az embereknek élniük kell. " Ismét Hompescht idézve: Székesfehérváron a bánt - „a népfelkelők rablásai miatt igen lesújtva találtam a Harlieb-hadosztálynál, állítólag a veszprémi püspök 3000forintos gyűrűjét is elvették. "

5 A megye lakosságának felháborodását jelezve, az első gerillaakció - szeptember 23-án - zajlott le. A somogyi népfelkelők - ágyútüzeléssel kísérve - a Zamárdi környéki erdőből csaptak le a horvát sereg utóvédjére. Erről egyébként mindössze két mondatot olvashatunk Dahlennél: „Kis ellenséges zászlóalj áll előttünk és a nyitány néhány csetepatéval megkezdődött. Egészében komoly hangulat uralkodik. "

6 Nos, ami az akkori pillanatok hangulatát illeti, arról mindkét tiszt ejtett egy-két szót. Egy új érzés jelent meg a naplókban: a gyűlölet. A horvát csapatokhoz szeptember 27-én - amikor már Székesfehérváron állomásoztak, jutott el annak a híre, hogy gróf Lambert altábornagy lett a magyarországi hadak főparancsnoka: „[...] és megparancsoltatott az ellenségeskedések megszűntetése.[...] Különös, ahogy mi most mind majdnem gyűlöletet érzünk a magyar sorkatonaság-