Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Kultusz... - Csóti Csaba: 1848-49 kultusza az irredentizmus szolgálatában (Somogy megyei források alapján)

volt az a szellemi muníció, amely segített 1848/49 eseményeit új tartalommal megtölteni. A forradalom és szabadságharc átértelmezése a húszas évekre tehető. A harmincas-negyvenes évekre már kialakultak azok a retorikai szerkezetek és fordulatok, amelyek segítségével az ünnepi beszédekben 1848/49-ről szólva a revízióról lehetett beszélni. Az első ünnepi cikkek, még a „nemzetforradalmaként "

% aposztrofálták az 1848 március 15-ei eseményeket, de 1930-ra már általánossá vált az események forradalmiságának tagadása, a '48-as história közjogi konfliktusainak túlhangsúlyozása. Bencze Ernő szigetvári plébános, 1930. március 15-i beszédében úgy fogalmazott, hogy ,, bárcsak ne kellett volna a magyarságnak március idusát megcsinálni". A somogyi plébános ezen kijelentése után elmagyarázta az ünneplő közönségnek azt is, hogy 1848 csak nemzeti szabadságharc „és nem forradalom - mint azt rosszakaróink állítják" - volt.

9 A forradalmiság elleplezésével együtt került felszínre a szabadságharc oly módon való feltüntetése, mintha az kizárólag a területi integritás védelmét szolgálta volna. Kossuth Lajos New York-i szobrának 1928. évi felavatása kapcsán dr. Igmándy Aladár törvényhatósági tag Somogy megye törvényhatósági bizottságának ülésén egyenesen úgy fogalmazott, hogy aki 1848 kapcsán a magyarokat lázadónak, Kossuth Lajost pedig forradalmárnak tartja az nem ismeri az „összehasonlító világhistóriát, az megtagadja az önvédelem jogosságát"}

Q Az önvédelem fogalma mind gyakrabban előkerült a harmincas évek politikai szótárában és ebből következően az 1848/49-es ünnepségeken is. Ez az önvédelem a kortársak felfogása szerint 1848/49-ben a lázadó nemzetiségekkel szemben nyilvánult meg, akik miatt „lemészárolt gyermekek, halálra kínzott aggok és megbecstelenített hajadonok segélykiáltásai hatoltak az ország szívébe ".

11 A trianoni béke utáni önvédelmet a környező nemzetállamokkal - a '48-as nemzetiségek örököseivel - szemben fogalmazták meg. Azokkal a nemzetállamokkal, amely államok megalakítóiról az október 6-i megemlékezések kapcsán így beszéltek: „Akit még szolgánkul se fogadtunk volna el, nemzetünk kétharmadának urává vált"}

2 Az 1848/49. évi eseményeknek az önvédelemre való leegyszerűsítésével a forradalmiságról a honvédelemre helyeződött át a hangsúly. A kortárs szónokok eddigi logikáját követve hamarosan kiderült, hogy a szabadságharc csak félig volt vereség, mert a fegyverletétel után „megvolt az ország". Vagyis a területi integritást sikerült megvédeni a szabadságharcban. Ebben az összefüggésben - a beszédek tanúsága szerint - a trianoni béke ellenkező eredménnyel járt a magyarságra nézve mint a világosi fegyverletétel. Míg Világos után megmaradt az ország területi épsége függetlenség nélkül, addig Trianon után a függetlenség adatott meg, ám területi integritás nélkül. Mivel pedig '48 célja a nemzeti függetlenség és a területi integritás együttes fenntartása volt, a jó honpolgár (korabeli kifejezéssel: a jó magyar) addig nem nyugodhat, amíg újra magyar zászlót nem lenget „a Kárpátoktól az Adriáig március idusán a szél", vagyis amíg végre nem hajtják a területrevíziót.

13 Afelől, hogy ennek a pillanatnak be kell következnie,