Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Kultusz... - Csóti Csaba: 1848-49 kultusza az irredentizmus szolgálatában (Somogy megyei források alapján)

A továbbiakban három kérdéskört kívánok 1848/49 és az irredentizmus kapcsolatában vizsgálat alá venni. Elsőként arra keresek választ, hogy az irredenta ideológiát követő, önmagát nyíltan az ellenforradalmi rendszer hívének valló megyei középosztály miként viszonyult 1848 forradalmiságához. Ezt követően a „nemzeti szabadság" korabeli, meglehetősen rendhagyó értelmezésének bemutatására térnék ki. Végül azt kívánom megvizsgálni, hogy az irredenta ideológia hogyan igyekezett a maga képére formálni 1848/49 nagy alakjait. Az 1848/49-es ünnepségek már a dualizmus korszakában is jelentős szerepet kaptak a megye politikai közéletében.

3 A '48-as pártnak az 1867-1918 közötti időszakban erős bástyája volt Somogy vármegye. Nemegyszer igencsak forradalmi, radikális hangot ütöttek meg a függetlenségi szónokok, sőt egy alkalommal - a kormánypárti tudósító szerint a jóféle bor hatására - még a köztársaság „kikiáltására" is sor került.

4 A '48-as hagyományok első világháború utáni továbbélését jelezte, hogy 1928-tól, az első állami ünneppé nyilvánított március 15-től kezdődően, az ünnep tiszteletére „kegyeleti futóversenyt" tartottak Kaposváron.

5 A '48-asok emlékének megidézését már az 1920-as évek elején igyekeztek összekapcsolni a revízió gondolatával. Az ellenforradalmi rendszer számára nem kis dilemmát jelentett, hogy tulajdonképpen mit is ünnepeljenek március 15-én? A márciusi ifjak radikalizmusát nem lehetett példaként állítani a fiatalok elé, hiszen éppen a radikalizmus volt a Horthy-korszak által leginkább kárhoztatott, „országvesztő" magatartás. Azok, akik azzal kísérleteztek, hogy összebékítsék a forradalom és szabadságharc eszméit a demokratikus elveket igencsak korlátozottan értelmező ellenforradalmi rendszerrel, kizárólag a nacionalizmus kihangsúlyozásában találtak kapaszkodót. Még így is meglehetősen furcsán hat azonban Gróf Elemér 1930ban született írása, amiben Horthyt tette meg új Kossuthnak: „fa nemzeti lobogó] Kossuth kezében órák alatt teremtett hadsereget [...] [1919-ben] a trikolór Szegedről indult el és előkerült a nagyatádi tulipános ládából is [...] A trikolór így kíséri útján a nemzetet. "

6 A radikalizmus elutasítása azonban megkérdőjelezte Kossuth történelmi szerepét is, hiszen a trónfosztásban jelentős szerepet vállaló, a radikális társadalmi reformokkal is kacérkodó Kossuth nem lehetett az új rendszer példaképe. Ezért találhatott rá Szekfű Gyula Széchenyire és Batthyányra és alkothatta meg a sodródó, az eseményeket nem alakító, hanem elszenvedő Kossuth és társainak képét már 1920-ban.

7 Csakhogy az ország középosztálybeli értelmiségi társadalma számára ez a kérdés jóval bonyolultabb volt annál, semhogy egy történészi értekezés megnyugtatóan rendezni tudja. A radikális 1848 (és 1849) iránti lelkesedést és a jelen kemény konzervatívizmusa iránti elkötelezettséget csak lendületes ideológiai bakugrásokkal lehetett összeegyeztetni. A városok és megyék rendszerhű értelmisége, hivatalnoki kara számára az irredentizmus mindenki által vallott eszméje