Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Kultusz... - Vörös Boldizsár: 1848-49 történelmi személyiségei - 1918-19-ben

nemzetközi proletárforradalom, illetve a Magyarországi Tanácsköztársaság hagyományai közé. A júniusi pártkongresszusra és a Tanácsok Országos Gyűlésére készülődve az Országház (ekkori nevén: Magyar Tanácsköztársaság Háza) képviselőházának üléstermében, az elnöki emelvény két oldalán látható freskókat is eltakartatta az épület gondnoka. Egy korabeli leírás szerint az elnöki emelvénytől balra lévő freskón az 1848-as pozsonyi országgyűlés azon jelenete örökíttetett meg, amikor István nádor felolvassa a királyi leiratot. Körülötte a magyar kormány tagjai láthatók, továbbá az alsó- és a felsőtábla tagjai, köztük Andrássy. A másik oldalon lévő freskó pedig az 1867. évi koronázást ábrázolja.

15 A teremnek az új rendszer szellemiségét tükröző feldíszítésekor e két freskót Faragó Géza és Székely Andor munkásfelvonulást ábrázoló képeivel takarták el. A terem új díszítésével, az eredeti freskók további eltakarásával kapcsolatosan pedig később Lukács György, a Közoktatásügyi Népbiztosság helyettes népbiztosa intézkedett, kijelentvén: „Egészen természeteshogy azok a képek, amelyek ezt az üléstermet eddig díszítették, ott nem maradhatnak".

1 Petőfi halálának 70. évfordulója alkalmából az egyesült párt napilapjaiban: a Népszavában és a Vörös Újságban jelentek meg méltató cikkek a költőről - immár közvetlenül a diktatúra bukása előtt. A Népszava július 31-i számának Petőfi Sándor című írása egyértelműen a Tanácsköztársaság elődjeként állította be a költőt, aki „ a reménytelenség vaksötét éjszakájában is az Internacionálé csillagát látta", „az eljövendő világszabadságról énekelt"; továbbá: 1919 nyarán „Magyarországon is a Petőfi álmodta világszabadság piros zászlója leng". 7 E cikk óvatos optimizmusával szemben a Vörös Újság augusztus 1-jei számának Petőfi című írásában már egyértelműen a Tanácsköztársaság bukása tükröződött. A szöveg bevezető méltatásai úgy jellemezték Petőfit, mint „a forradalom költőjét, az örök emberi célok messzelátó jósát, az emberi szabadság eszméjének mártírját, 1848 egyetlen forradalmárát. Mert 1848-ban Petőfi volt az egyetlen forradalmár, aki túl a történelem szükségszerűségein, zsenialitásának korokon átizzó nagyszerűségével a világszabadságért élt, küzdött és meghalt. " A cikk szerint 1848-49-ben új elnyomó rendszer kezdett kialakulni. Petőfi azonban túllátott a nemzeti forradalmon, s Európa felé fordította „világforradalmat váró harsonáit" - de hiába.

18 Az írás elsősorban a világszabadság költőjeként értékelte Petőfit (ezt kétszer is kurziválással kiemelve), aki túl tudott lépni a nemzeti forradalom keretein - s ezáltal, ha óvatosan is, beállítható a Tanácsköztársaság elődeinek sorába. Mindezen intézkedéseket, méltatásokat áttekintve nyilvánvalóvá válik: a polgári demokratikus forradalomhoz képest a Tanácsköztársaság sokkal határozottabban törekedett egy új panteon kialakítására. Ugyanakkor, szemben a megelőző időszakokkal, 1848-49 történelmi személyiségei közül igazán csak Petőfit tekintette a magáénak: ezen eljárásban 1848-49 szereplőinek Szabó Ervin és Ady Endre által adott értékelései valószínűleg éppúgy közrejátszottak, mint a munkásmozgalmi hagyományok és az általános Petőfi-kultusz. A költő esetében azonban a diktatúrának nem elterjesztenie kellett egy új kultuszt a lakosság egé-