Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)
Emlékezés, emlékezet... - Hegedüs Zoltán: 1848-1849 emlékezete Mosón vármegyében
egyetlen napba sűrített felbuzdulást állandósítani kell; az ünnep leginkább magyar kötelességeink teljesítésére, szorgos munkálkodásra int. 25 Magunkba kell fogadnunk a márciusi ifjak szellemét: csak egy ilyen - nem mellékesen turáni fajú - ifjúságtól várhatjuk Nagy-Magyarország felépítését. Le az ásatag úri módival, az újjáéledés egyetlen útja a tanulás, a műveltség. 26 Október hatodikát is szélesebb keretek között ünnepelték meg; Óváron még díszszázadot is kirendeltek, a hatóságok, intézmények, egyesületek pedig testületileg vettek részt az istentiszteleteken. Az iskolákban házi ünnepélyekre került sor. Az egyik újságcikk új aspektussal bővítette az ünnepet, mondván, Arad megszentelt földje példája annak a sok magyar földnek, amelyet magyar fegyver szerzett meg, de amelyeket még mindig idegenek bitorolnak északon, délen, keleten és nyugaton. 27 Elérkezett az első háborús március idusa. Egyértelműen háborús ünnep, a szervezők mindenütt igyekeztek a párhuzamokat megtalálni a szabadságharc és a folyó, honvédőnek józan ésszel nem nevezhető háború között. A dolog lényegéből adódóan ez meglehetősen nehéz feladatnak bizonyult. Mosonmagyaróváron „óhaj merült fel" aziránt, hogy egyetlen nagy ünnepség legyen a több kisebb helyett. Ennek megszervezését a Leventeegyletre bízták, melynek sikerét jelezte, hogy a Deák téren legalább háromezren hallgatták a szónokot, aki párhuzamot vont a szabadságharcot leverő cári seregek és a Szovjetunió között, mondván: a szabadságharcot ugyanaz a muszka erő fojtotta meg, mely most is szemben áll a távoli harcmezőkön honvédeinkkel. Akkor elbuktunk, de most győzni fogunk, mert ettől függ nemzeti életünk, sőt egész jövőnk. A külső és a belső fronton egy akarásban kell összeforrnia mindenkinek; aki széthúzást szít, hazaáruló. A gimnázium házi ünnepségének nyolcadikos szónoka ezer év harcain átívelő beszéde a magyar vitézség apoteózisa volt. A polgári leányiskolában kitűzték az Országzászlót és megemlékeztek Kárpátalja visszatéréséről. Dunakilitin a plébános beszélt arról, hogy mindig keletről zúdult ránk a veszedelem; a műsort „egy intő kémtörténetnek ügyes, kedves és tanulságos előadása zárta be ". Egyúttal fusttelen honvédnapot is tartottak és az ily módon összegyűjtött cigarettát elküldték a harctéren lévő csapatok részére. Mosonszolnokon azt emelte ki a szónok, hogy most végre nem egyedül állunk az oroszokkal, ezzel a barbár ellenséggel szemben. 28 A második és harmadik háborús március sem sokban különbözött az elsőtől. Óváron továbbra is közös ünnepélyeket rendeztek; szónokaik a magyar hitet, élniakarást, összetartást hangsúlyozták. Párhuzamosan méltatták az akkori és a mostani hős honvédeket, akik iránt szeretettel és hálával kell viseltetnünk. Nem feledkeztek meg természetesen szövetségeseinkről sem. Egyikük hiányolta az ifjúságból a negyvennyolcas hazafiak mindent feláldozni képes hazaszeretetét, amely nélkül nem lehetnek alkalmasak a mostani történelmi feladatuk teljesítésére. A Mosonvármegye 1944-es ünnepi cikkének írója lélektani kategóriává transzformálta a forradalom márciusát. Olyan „örök magyar márciusi vágyról" beszélt, mely „ott sírt" már a rákosi végzésben, Zrínyi kiáltásában, a végvári vitézek halálmegvető életében, a kuruc világban és letört Nagymajténynál. Ez a
