Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Emlékezés, emlékezet... - Hegedüs Zoltán: 1848-1849 emlékezete Mosón vármegyében

Szent István óta élő vágy vezette Wesselényit az összeesküvésbe, vettette le Széchenyivel az uniformist, izzott Kossuth beszédeiben, de még Deák megfontoltsága mögött is ez rejtőzött. Ugyancsak ez évben október hatodika kapcsán a cikkíró a szabadságharc csatáival állítja párhuzamba a világháború ütközeteit: „ Új magyar élet csírázik ott a halál árnyékában, mint mindig, amikor honfivér hullott magyar rögökre "

29 Külön említendő az utolsó háborús március, mely Nyugat-Magyarországon még a nyilas uralom időszakába esett. A minden bizonnyal hűséges nyilas szerző által írt ünnepi cikk nem mással állítja párhuzamba 1848. márciusát, mint 1935 márciusával, amikor megalakult a Nemzeti Akarat Pártja. Hitet tesz a „Hungarista Magyarország" győzelme mellett - amit semmi más, legfeljebb a „magyar átok", a széthúzás hiúsíthat meg. Ők is megrendezték a nagy ünnepélyeket (jó néhány községben is), ám a résztvevők számáról szemérmesen hallgatnak a tudósítások. Nyilván aki csak tehette, kerülte ezeknek a valóságtól teljesen elrugaszkodott embereknek a közelségét.

30 Az aradi vértanúkra immár egy felszabadult országban, felszabadultabb lélekkel emlékezhettek. A Szabad Mosonvármegye cikkírója nem is késlekedett elmarasztalni a németeket. Véleménye szerint az utolsó pillanatban söpörte el őket Kelet érintetlen ősi ereje és a Nyugat hatalmas anyagi fölénye. Ne fájjon többé sem ama első, sem a többi október, legyen vigaszunk, hogy végre szabadok vagyunk! Oda nem illően hozzáfűzi még, hogy le kell dönteni az osztályok közti hamis válaszfalakat. A városi megemlékezésen a jobb sorsra érdemes néhai tábornokok már mint a mindenkori germán mohóság elleni magyar küzdelem mártírjai szerepeltek.

31 Az 1946-47-ben történt megemlékezésekről annyira kevés az adat, hogy nem lehet megfelelően rekonstruálni őket. A századik évfordulóra ugyancsak kitettek magukért a helyi szervezők. Az ünnep előestéjén az ifjúság fáklyásmenetben vonult végig Mosonmagyaróvár utcáin, másnap reggel pedig forradalmi indulókra ébredt a lakosság. Délelőtt volt az ünnepi felvonulás, vörös és nemzeti színű zászlók alatt. A táblák a munkásegység győzelmét hirdették, a £

48-as eszméket párhuzamba állítva a népi demokráciával. Az egésznek kimondottan május elseje-íze volt, már csak azért is, mert a táblákon feltűnt Rákosi, Gerő, Rajk és Szakasits neve is. Nagyszabású színjátékkal elevenítették fel a pesti forradalmat. „Petőfi" elszavalta a Nemzeti dalt, „Jókai" felolvasta a Tizenkét pontot, „kiszabadították" „Táncsicsot", közben felavatták a '48-as emlékmüvet, melynek talapzatáról „Kossuth" is szólt a „néphez". A Mosonmegye ünnepi írása 1848 sokadik átértékelését végzi el: a szerző szerint nem volt egyéb, mint a sértődött kisnemesek forradalma; ők - szűk látókörük miatt - önmaguk biztonságát ugyan kiharcolták, a jobbágyok, munkások, céhlegyének felé viszont nem nyújtották ki jobbjukat. Azt sugallja, hogy ez okozta a szabadságharc vereségét. A cikk befejezése - merész gondolati ugrással - már meglehetősen „osztályharcosra" sikeredett: a cél a tőke teljes megsemmisítése, a világ proletárjainak egyesülése.

32