Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Emlékezés, emlékezet... - Fleisz János: Konvergencia és divergencia a magyar szabadságmozgalmak eszmerendszerében

Ami a kiindulási alapokat illeti: 1848-ig a románok már túlhaladtak a nemzeti fejlődés első szakaszán és elértek a második-politikai fokra. Tehát éppúgy eljutottak a nemzeti érzéshez, mint a magyarok. Az Erdélyben kialakult helyzetben várható volt, hogy a történeti fejlődés során az egymástól különböző nemzeti igények kisebb-nagyobb ellentétbe fognak kerülni egymással. Az ellentétek elemei adottak voltak, de ezek elmérgesedéséért főleg a bécsi ellenforradalom felelős. A magyar mozgalomnak hamarosan tudomásul kellett vennie, hogy a különböző nemzetiségek is a történelem porondjára lépnek, és az egyéni jogokon túlmenően igényt tartottak a kollektív elismertetésre, sőt nemzeti politikai jogokra is. 1848-ban a magyar forradalom eltörölte a feudális kiváltságokat és a jobbágyságot, s ezzel nemzeti különbség nélkül mindenkinek megadta az új polgári jogokat egyénileg. Az új magyar felelős minisztérium és a radikális ifjúság is azt hitte, hogy ezzel a kérdés lényegében meg is van oldva, és a továbbiakban elég, ha a nemzetiségeket a szabadság érdekében összefogásra buzdítják. Eleinte az intézkedések kedvező visszhangot keltettek a jobbágyfelszabadításban inkább érdekelt románok körében, azonban rövidesen felszínre került a nemzeti politikai jogok elismertetésének az igénye. Mivel a románok a többi nemzeti mozgalmakhoz hasonlóan kollektív vagy területi jogokat nem kaptak, így hamarosan szembefordultak az új magyar állammal, és lassanként a Habsburg-hatalom, az ellenforradalom oldalára álltak. Erdélyben a román parasztok között elégedetlenséget keltett, hogy az úrbériség megszűntetését csak vonakodva léptették életbe. így a szervezkedés lépett előtérbe, amelynek előmozdításában fontos szerepet játszottak a román mozgalom ideológusai, illetve vezetői. Mivel a román mozgalom a számbeli túlsúlyra hivatkozva törekedett céljai elérésére, a tömegbázis kialakítása és a nemzeti egységet biztosító állásfoglalás kidolgozása lett a fő cél. Először még nem utasították el Erdély és Magyarország egyesülését, de feltételekhez kötötték. Román nyelvhasználatot és előnyös jobbágyfelszabadítást követeltek. Márciusban a román mozgalom személyiségei közül csak Simion Bärnutiu fordult határozottan szembe az uniós törekvésekkel. Bärnutiu - mint a forradalom egyik nemzeti radikális ideológusa fogalmazta meg névtelen kiáltványában: „Hát a román mit tesz? Ettől függ élete, halála... Örökre átkozott legyen az a román, aki uniót mer kötni, míg el nem lesz ismerve a román, mint politikai nemzet. "

2 A román értelmiség a várható uniós határozat ellen a szászok felé közeledik és mindketten Bécstől várnak támogatást. Ennek késése miatt a saját népük felé fordulnak, amelynek mozgósítása és fellazítása megkezdődött. Ebben a felfokozott hangulatban vonult fel tömegesen a román parasztság a román értelmiség által hirdetett 1848. május 15-i balázsfalvi nemzetgyűlésre. Itt csaptak össze első alkalommal az eszmei és ideológiai irányzatok. A nagyobb társadalmi és nemzeti kérdésekben a román értelmiség általában hasonló következtetésekre jutott. Ami azonban a részletkérdéseket és a taktikát illeti, számos különbség került felszínre. A kezdeti szakaszban lényegében mindössze két tendencia különült