Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)
Emlékezés, emlékezet... - K. Horváth Zsolt: A lehetséges emlékezésektől a lehetséges történelmekig. Az 1848-49-es emlékezések történeti képe és olvasási dilemmái
van: ez esetben a dokumentum és a mögötte álló levéltár a bizonyíték a tényszerűségre. 44 Alexy naplója azonban telis-tele van olyan „ellenőrizhetetlen részletekkel", melyek nagyon is valószerűen hatnak, és semmi okunk nincs kételkedni állításaiban, hisz semmilyen érdeke nem fűződött akkor ahhoz, hogy azokat így, és ne más - később akár „heroizálható" - formában rögzítse. Úgy gondolom talán helyesebben járnánk el, ha az - akár egy szerzőtől származó - eltérő narrációkat autonóm, lehetséges világoknak tételeznénk, s a bennük lévő állításokat nem fetisizálnánk, hanem másképpen járnánk körül tény és fikció határvidékét, hisz eredetileg a latin factum annyit tesz «ami megtétetett», míg a fictio eredeti értelme «szellemi alkotás, konstrukció)), de semmi esetre sem ábránd, vagy a valóságtól független elképzelés. 45 Javaslom, hogy ezen elbeszéléseket ne tényirodalomként, hanem inkább fikcióként olvassuk, hiszen mint fentebb már szóltam róla - nem a külső referenciák, a bennük elmesélt eseménysorok okán érdekesek elsősorban, hanem a bennük artikulált történetfelfogás, személyes történetkép miatt. Ha fictio-kérú. tételezzük ezeket, azaz olyan események sorának, melyek megtörtén/ze/tek: tehát van közük a „valósághoz" akkor historikusként nem kell viaskodnunk a „történeti valóság" ma már kissé avítt, nehezen definiálható, statikus fogalmával, s ehelyett inkább a történeti események mentális világára, e tudatosan-tudattalanul megkonstruált 46 „képzetrendszerre" [imaginaire] 47 vethetjük szemünket, melyből türelmes kutató újabb és újabb tanulságokat vonhat le az embereket motiváló sokféle lehetséges értékről és stratégiáról. Ezek az önálló narratív világok azonban nem a globális történelem egyes szeleteiként, részeiként gondolhatok el, melyből mégis összerakható egy egész, hanem szintén autonóm státuszra tartanak igényt, ezért használom a „lehetséges történelmek" kifejezést. így a darabokra hullott nagy történelem apró „morzsáival" van dolgunk, 48 az egymásba illeszkedő elbeszélések folyamatossága helyett pedig egyre inkább a diszkontinuitás problémája jelenik meg, illetve annak „beillesztése a történész beszédmódjába, ahol nem a külső, lecsökkentendő végzetszerüség szerepét játssza többé, hanem operacionális elgondolásét, melyet használhatunk" - mondja Michel Foucault. 49 Ha a morzsáira esett történelem e lehetséges, kicsiny világait, s a belőlük megrajzolt narratív forma révén konstruált „lehetséges történelmeket", azok különbözőségeiben szemléljük, úgy - szintén Foucault nyomán - kijelenthetjük, hogy egy adott témát - jelen esetben az 1848-49-es szabadságharcot - különböző diskurzusok teremtenek meg, illetve napról napra újjá: másképpen fogalmazva egy történeti esemény nem egy koherens diskurzust 50 hoz létre maga körül, hanem éppenséggel többet (bár nem végtelen számút). így a textus nyitottsága, a pluralitása által azonban nemhogy csökkenne, hanem inkább növekszik - olvasói szándékától 51 , felkészültségétől függően - a diskurzust létrehozó, az értelmezés határait felismerő (külső referenciák, a szöveg „performatív ereje" stb.) történész felelőssége, hisz a (narratív) történeti forrásból megrajzolandó kép csak a historikus boszorkánykonyhájában válik megkérdőjelezhetetlen, visszamenőleges bizonyossággá 52 , a történész mint szerző,
