Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Rendszerváltások. A megye - Dominkovits Péter Pályaképek. Sopron vármegyei tisztviselők 1848-ban

A 18. század elején a taxalista nemesek között összeírt Lukinich család tagjai a század második felében következetes családi stratégiával az oktatást használták fel a társadalmi mobilizációhoz; annak révén a csekély fekvőbirtokkal rendelkező kiterjedt família egyrészt generációkon keresztül beépült Sopron vármegye tisztviselői elitjébe, másrészt vezető pozíciókat szerzett a törvényhatóság területén fekvő nagy uradalmakban, elsősorban a hg. Esterházy család domíniumaiban. Lukinich Pál is az utóbbi családi háttérrel rendelkezett, apja, Lukinich György a kismartoni hg. Esterházy uradalom főkormányzója volt.

49 Pál fia az 1826/1827. tanévben a soproni bencés gimnázium harmadéves grammatikai osztályát kezdte el, s a humaniórák két osztályát az 1828/1829-1829/1830. tanévbenjárta ki, amivel a hatosztályos gimnáziumot is elvégezte.

50 Az 1830/1831. tanévben már a Pozsonyi Királyi Jogakadémia első éves bölcseleti hallgatója volt, diáktársai között ott találjuk a későbbi képviselőházi elnököt, Pázmándy Dénest.

51 Jelentős évkimaradás után, 1836/1837 során a Győri Királyi Jogakadémia első éves joghallgató diákjai között találkozhatunk a nevével.

52 Lukinich Pál két kitűnő eredményű oklevelét; az 1840. december 19-én kiállított ügyészit és a következő év augusztus 2-ára datált váltóügyvédit Sopron vármegye közgyűlése 1842 január 10-i közgyűlésében hirdették ki. Ugyanakkor közpályafutása jóval korábbról kezdődött. Első közgyűlésen rögzült megnyilvánulására az 1839. február 1-jei kisgyűlésen került sor, amikor is hg. Esterházy Pál főispán levélben Lukinichot a törvényhatóság becsületbeli esküdtjének nevezte ki. A becsületbeli hivatalokat cseppet sem szabad elhanyagolóan lesajnálni, hisz azok valójában felkészítették az ifjút a későbbi hivatalviselésre, praxist adtak, s jelentős részben a becsületbeli tisztviselők köre volt az, mely a hivatalviselői kar utánpótlásának egyik bázisa volt. Ugyanakkor maga a jelenség egyaránt jelzi a megnövekedett közigazgatási, jogszolgáltatási munkák ellátásához egyre nagyobb létszámú apparátusra van szükség, s annak e törvényhatóságban a személyi feltétele adott: sok az iskolázott, megyei - vagy uradalmi - hivatalra számító, alapvetően vagyontalan, vagy szerény vagyonú nemes ifjú, aki egzisztenciája kiépítését hivatali apparátusba tevékenykedő értelmiségiként kívánta megtenni. Lukinich emelkedése gyorsan bekövetkezett; az 1839. április 15-i tisztújító közgyűlésen a főispán becsületbeli aljegyzővé nevezte ki.

53 Már ügyészi oklevele birtokában - de még a hivatalos kihirdetés előtt - az 1841. február 1-jei közgyűlésben nem csekély magabiztossággal az 1848. év több meghatározó megyei hivatalviselő személyisége, országgyűlési követe mellett, azaz Lukinich Mihály, Tar János, illetve a később szolgabírói hivatalra jutott Radó Dániel mellett ő is jelöltette magát az esetlegesen megürülő első aljegyzői hivatalra. Eredménytelenül. A megyei archontológia szempontjából fölöttébb érdekes a reálisan is megürült másodaljegyzői állásra folyamodók neve: Kollár Ferenc és Róth Sándor. A személyi adatok világosan arra utalnak, hogy az 1830-as évek végén, 1840-es évek elején indul, s próbál hivatalhoz jutni az a generáció, akinek sok képviselője 1848-1849 során a közigazgatási jogszolgáltatási apparátus legnagyobb terheit vitte.

54