Gopcsa Katalin (szerk.): Egry (Budapest, 2005)

fákkal ábrázoló kép is hasonló módon mutatja a fák alatt csendben himbálózó csónakokat (5. kép). Egy másik Párizsban készült tájkép hátán ugyancsak barna ecsetvonásokkal rajzolja föl könnyedén a kartonra Szent Sebestyén figuráját (4. kép). Később, 1912-ben ugyancsak egy festménynek - a háromnegyed alakos Önarcképnek (15. kép) hátuljára festette meg könnyed, barna ecsetvonásokkal a Tanulmányt a Szimbólumhoz (14. kép). A keresztrefeszített Krisztus barna kontúrokkal felvázolt aktja rokona a korábbi Szent Sebestyén kiváló anatómiai rajzú aktjának. Ugyancsak az erőteljes sötétbarna kontúrvonalat használja Egry 1918-ban a Képírók - Képfaragók műkereskedő galéria részére készített színes litográfiáján, amelyen timpanonos épülettel a háttérben (a művészet temploma?) kontraposztba állított férfi akt tekint a felemelt jobb kezében tartott kisplasztikára (76. o.). Egry korai művein realista, naturalista és impresszionista hatások egyaránt jelentkeznek, szecessziós elemekkel vegyesen. Fogadtatásában fontos szerepet játszott az 1909-ben a Művészházban megrendezett kiállításának a sikere. A Hétben így köszönti a (rm-el jegyzett, feltehetően Rózsa Miklóssal azonos) cikk írója: „...ez az a fiatalember, aki huszonnégy óra alatt hódította meg Budapestet, akiről művészek, műbarátok úgy beszélnek ma már, mint egy új, egy magyar Millet-ről". A Művészház mint szellemi közösség is szerepet játszott Egry fejlődésében. A budapesti művészéletnek a helyszínei a kávéházak voltak: Egry otthon volt a Fészek asztaltársaságában, de a Japán kávéházban is. Ezek a művészi-baráti kapcsolatok szellemi-művészi fejlődésére is hatottak, mint ahogy a jelentős kiállítások is: a Nemzeti Szalonban 1909-ben rendezett Modern francia nagymesterek tárlat és a Meunier kiállítás; minden bizonnyal ezek a tárlatok inspirálták 1911-12-es belgiumi utazására is. 1910-12 közötti képei kikötői és rakodómunkásokat (12. kép), fagörgetőket vagy mezőgazdasági munkát végző embereket ábrázolnak, ahol a magabiztos figurák mintha várnának valamire. A konstruktív képszerkezetben megformált meunier-i formátumú figurák Egry szolidaritásáról tanúskodnak. Egry már Párizsból is küldött erősen karikírozó rajzokat a Fidibusznak, majd, az 1908-ban megszűnt újság örökébe lépő Izének. Monográfusa, Láncz Sándor az itt közölt rajzokon véli nyomon követni azt az átformálódást, amely a festő képi világát jellemzi: ahogy a tónusos rajzok után mind erősebb hangsúlyt kap a kontúr, s a kompozíciók egyre inkább a körvonalak térképző hatására épülnek. A képek hátlapjára festett tanulmányrajzok, az Egry oeuvre-ben ritka kivételnek számító plakáton az aktok, a kontúrvonalakkal előadott, dekoratív, síkszerű kompozíciók az újságokban megjelenő rajzokon is tetten érhető folyamatot elevenítik meg, azt, ahogyan festésmódja a tónusos ábrázolástól a síkszerűen előadott kontúros előadássá alakul. Ez a stílussajátosság jelenik meg az 1909 végén, 1910 elején festett Ádám és Éva [Őskor] (9. kép) című képén is. A kompozíciót nyugodtság uralja, a motívumok szimmetrikus elrendezése. A kép középtengelyében áll az életfát is szimbolizáló kettőságú fa. Ennek a dekoratív fának támaszkodik a kép bal felén az almát evő meztelen nőalak, a nézővel szemben áll a rejtett önarcképet hordozó Ádám, az előterében fák és a vízszintes zöld levelekkel lombnak visszaköszönő bokor együtt idillikus aranykor hangulatot árasztanak, a természet és ember harmonikus létét, természet és ember összhangját sugallják. Dekoratív képépítés jellemzi a többi műtől meglehetősen eltérő módon megfestett Táj fákkal képet (8. kép), amely a színes japán fametszetek erőteljes hatását mutatja. Szajkó István festőművész hívta fel rá a figyelmemet, hogy ez a fa - a fa negatívja. Feltehetően úgy készült, hogy a festő először precízen megrajzolta a fát, utána megfestette a hátteret. A vászon alapozása - a fa törzsének, leveleinek a színe, amit kihagyott a festő - későbbre maradt. Amikor azonban idáig jutott a munkában, látta, hogy a kép kész. Ezzel magyarázható, hogy a korábban a tájképeket vastag festékkel, széles rövid ecsetvonásokkal, tésztásan felrakó Egry Táj fákkal képén alig van festék. Az aranysárga kéttörzsű fa sugárzó apró leveleivel beborítja a kép felső negyedét, és a hullámos erős árnyékú, fénytől ragyogó előtér faktúráján átüt a vászon szövete. Ez a fa rokona az önmagukért szép virágoknak. Érzékeljük, ahogy felujjonganak fénnyel átitatott színei, a kis falucska a háttérben csak közelebb hozza az aranysárga búzamező ragyogását, és a földdel nemcsak színeiben eggyé váló fa azt a pátoszt, az elragadottságot hordozza, amelyet Hamvas Béla a fáknak tulajdonít. 1916-ban érkezett Egry, a karpaszományos katona lábadozni Badacsonyba, a katonai ispotályba. A róla írók a krisztusi kort szokták életének ezzel a fordulatával kapcsolatban emlegetni: Valóban harmincharmadik évében van, amikor „magára talált szülőföldje levegőjében". A badacsonyi kórházban ismerte meg későbbi feleségét, Pauler Juliskát, aki vállalva a családi kitaszíttatást, botrányt, elvált férjétől, Vízkelety ezredestől, hogy az akkor még kevéssé ismert, szegény piktorhoz kösse az életét. Házasságkötésével és a Keszthelyen és nyaranta Badacsonyban, a több képen megörökített présházban (17. kép) élve fontos változás következett be, nemcsak Egry életmódjában, de művészetében is. A festő szinte soha nem írt a magánéletéről: ezek az egy-