Gopcsa Katalin (szerk.): Egry (Budapest, 2005)

szerre szemérmes és leplezetlenül személyes történések csak mint „a zárt képszerkesztési rendszer elszabadításai" jelennek meg írásos emlékezéseiben. A festői látványként felfedezett, mindent átalakító fények, a balatoni atmoszféra hatására átalakult Egry képalkotó módszere. Megváltoztak a színei is. Bernáth Aurél szemtanúja volt annak, hogy „elhagyta régi «csatornaszinnel» kontúrozott festészetét, és a Balaton varázsának nyitotta fel az útját. Ott voltam az első balatoni képének műtermi szemléjén. A keszthelyi kikötőben festette, s ez már valódi Egry kép volt, átlátszó, könnyed és mégis mélységesen igaz" - emlékezett Bernáth a Badacsonyi Emlékmúzeum megnyitásakor. Való igaz, Egry otthonra lelt a Balatonnál. A bölcsek a vizeket szeretik, az emberszeretők a hegyeket - vallotta Konficius. A bölcsesség és emberszeretet, a vizek és a hegyek jól megférhetnek egymással. Egry itt mindkettőt megtalálta, összhangban az embert a természettel. A hegyek és vizek iránti rajongás, ahol az én belevész a végtelenbe anélkül, hogy ezt veszteségnek érezné, rokon azzal az évszakoknak adózó csodálattal és meditativ szemléletmóddal, ami a keleti tájképfestészetet inspirálja. Egry, aki valószínűleg nem ismerte a keleti kultúrát, így ír erről: „Eletem egyik legnagyobb élménye volt az az éjszaka, amikor a halászokkal először kimentem a vízre. Semmi mást nem láttam, csak a gyönyörű csillagos eget és a tükröződő vizet s ekkor úgy éreztem, hogy valahol a végtelenség közepén vagyok s ennek az éjszakának az átélése újból a kezembe adta az ecsetet. Nem érdekeltek az impresszionisztikus természet-megfigyelések, nem akartam «kivágásokat» csinálni. Szinte tárgytalan volt az inspiráció, ami hevített, képeimből kimaradtak a záró vonalak, színeim lebegőkké lettek, s arra törekedtek, hogy a mindenséghez való viszonyomat fejezzem ki általuk." Kompozícióin Egry sorra megrajzolja a táj alapszerkezetét, archetipikus hegyformáit, a Badacsonyt, Gulácsot, a fonyódi piramisforma hegypárt, tükröződéseivel a vízen, megragyogtatja színeit, a térben lebegő motívumok feloldódnak egyfajta időtlenséget sugalló látványban. Ennek a mindenség élménynek egyik ragyogó megmutatása a Balatoni halászok (24. kép) plasztikusan, szinte szobrászi érzékenységgel megfogalmazott csónak motívuma, benne az erőteljes mozdulatú, hullám- és fényvonalakkal egynemű anyagból alkotott evezősök alakjával. A fény és a hullámok intenzív térés formaalakító szerkezetében maradéktalanul megjelenik az Egryre oly nagy hatást gyakorló éjszakai univerzum élménye. Mára tájélményeink megváltoztak. Tájlátásunkat átalakították a műholdfelvételek, a madártávlatból készített légi fényképek. Érdekes, hogy ha a Balaton-partról nézünk ilyen helikopterről készített fotókat, a partnak sorra azok az s-vonalai, sarlóívei, lágy parabola, másutt hiperbola kanyarulatai tűnnek szemünkbe, amelyek Egry balatoni képeinek alapstruktúráját adják Holott ő leginkább, mint sokszor megfestett stégen ülő horgásza (25. kép), csupán a nádasból figyelte az ismétlődő vonalritmusokat, vagy felbaktatva a hegy magasabb kilátást biztosító lankás útjain szemlélte az eső előtti, eső utáni atmoszféra gyors változásait, ahogy párába burkolták a körvonalakat, vagy élesen kirajzolták akár a túlsó part távoli hegykúpjainak könnyed ívét. Nem csak a Balaton jelentett Egrynek élményt, hanem a természetben élés is: az, hogy a napszakok változása hogyan strukturálja át ugyanazt a látványt, hogy az elementáris légköri-atmoszférikus viszonyok a „képben" látó művésznek újra meg újra megújuló élményt jelentenek. Festményei, de ha figyelmesen nézzük, még a képcímei is tanúskodnak erről: Megered az eső; Esik az eső; Kiderül (41. kép); Napfelkelte; Naplemente; Vihar után (28. kép); Ezüstkapu (52. kép). Lenyűgöző élménye volt a Balaton világának látványban oly ünnepi eseménye, mint a szivárvány. Egry azt vallotta, hogy szeret Badacsonyban élni, és szereti, hogy amikor kinéz az ablakán, egy hatalmas vízfelületet lát, szereti érezni az évszakok és napszakok jelenségeit, mert „városban az évszakok is a mesterséges naptári keretek közé szorultak. Vidéken közvetlenebb minden, közvetlenebb a természet hatása". Egyszerű napi „csodákra" gondolt: az esőre, a viharra, a szivárványra. És ha a legegyszerűbb dolgok jelenlétére figyelünk a világban, miként Pilinszky, tudhatjuk, hogy arra a legfontosabb pontra figyeltünk, „ahol nem lehet csalni, a csodára, ami lassan-lassan már csak a gyerekek, az őrültek, a szentek és a gyengeelméjűek agyát-szemét foglalkoztatja". De azt is tudhatjuk, hogy aki „csodálkozni tud, akörül kinyílnak a csodák". A keszthelyi Balatoni Múzeum több mint háromszáz Egry tanulmányrajza közt számtalan szivárvány-kompozíciós vázlat is van, s a húszas évek közepétől közülük többet is megvalósított nagyszabású festményként (1924-ben, 1927-ben, 1930-ban, 1940-ben). Mind azt az ujjongó élményt mutatják, amelyet Egry az élet adományának tekintve láttatni akart. A balatoni táj fokozatos és csodálatot ébresztő felfedezése a befelé és kifelé is irányuló tekintet, a szellemi kiteljesedés, a megismerés, az önmegfigyelés érlelődésének a története is. Egry tudatában volt ezeknek a változásoknak, több ízben megfogalmazta: „magamra találtam szülőföldem levegőjében..., megtanultam a természet azon nyelvét, melyet csak csodálói, fanatikusai értenek.. .hogy magamhoz jussak."