S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton- felvidéki falvakban (Veszprém, 2000)

A karácsonyi ünnepkör

tyákat, mindig párban. Gyászmisekor és Halottak napján a padokra téve égették ezeket a szentelt gyertyákat, sőt, halálesetkor a halál beálltától a temetésig folyamatosan égtek. Pulán fonott gyertyatekercset csak nők vettek. Az aszszonyok sárgát, a lányok fehéret. Magyarpolányban a pápai gyertyástól vásárolták meg a jellegzetes, vékony, sárga színű, tekercsben lévő gyertyákat. A gyertyás többnyire elment a helyszínre és a templom közelében felállított sátorban árulta a gyertyákat. A lányoknak kisebb méretű és fehér tekercset vettek. Valamennyit megszenteltették. A tekercsből mindig felhajtottak egy darabot és azt égették. Ezeknek a gyertyáknak ,Wachssteckl" volt a nevük. A padokban ülő öregasszonyok a szentelés alatt végig égették a gyertyákat. A lányok és fiatalasszonyok nem, mivel ők álltak, és így megpörkölhették volna egymás ruháit. Gyászmisén és a Halottak napi litánián a templomban ugyancsak ezeket a szentelt gyertyákat gyújtották meg, sőt ilyenkor a sírokra is tettek belőlük egy-egy levágott darabot. Mindenszentekkor, reggeli mise után vittek ki belőlük a temetőbe, majd litánia előtt ismét, az első harangszóig. Ezt követően a templomban égették tovább. Ugyanez volt a szokás Pulán és Hidegkúton is. Pulán éjféli misén és feltámadási körmenetkor ugyancsak meggyújtották a gyertyatekercseket. Vöröstón ,

Wachsstock" volt a gyertyatekercs a neve, amit Gyertyaszentelőkor vagy gyászmisekor a templomban égettek, de súlyos beteg és halott mellett a háznál is. A tótvázsonyiak a vezsprémi és a nagyvázsonyi bábosoktól szerezték be a ,Wachsstock"-ot. Felnőtteknek 12 soros narancssárga tekercset, gyermekeknek 4 soros fehéret. Sajátosan csavarták és fonták ezeket a gyertyákat. Amennyiben valaki nem tudott a gyertyaszentelésen résztvenni, akkor szalaggal több tekercset összekötöttek és valamelyik rokonra bízták, nehogy szentelt nélkül maradjanak, ugyanis egy esztendő alatt ezek mindig elfogytak. Otthon és a templomban - nagybetegnél, haldoklónál, halottnál, gyászmisekor, Halottak napján - egyaránt égették. Amikor a pap súlyos beteghez ment, akkor egy kis asztalt fehér terítővel letakartak, rátettek egy feszületet (Márkon erre a célra gipszből készült, kékre festett, rózsákkal övezett feszületet használtak), kenyeret, kistányérban sót, egy pohárban szentelt vizet, bele 8 szál búzakalászt. Amíg a pap a beteg mellett volt, addig a szentelt gyertya égett. Amikor elment, elfújták és lefelé szálló füstjéből a beteg halálára, a felfelé szállóból gyógyulására következtettek. Halott mellett ilyen gyertyát soha nem égettek, csak egyszerű fehéret vagy olaj mécsest. Gyertyaszentelőkor és Halottak napján viszont ezt a tekercset égették a templomban mise alatt, sőt, ha valaki nem tudott a templomba elmenni, otthon gyújtotta meg. A szenteltvízzel együtt a szentelt gyertya is azon fő szentelményekhez tartozott, amelyek az ember egész életét végigkísérték. Német falvakban ezen a napon szedték le a karácsonyfát, amely jelképesen is az ünnepkör lezárását jelentette. „Maradjon meg a karácsonyfa Gyertyaszentelőig Jézus nevébe" - mondták.