S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton- felvidéki falvakban (Veszprém, 2000)

A karácsonyi ünnepkör

Farsang A január 6-át követő időszak egészen a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig a farsang ideje volt, a mulatságok, bálok alkalma, amit döntően a vidámság jellemzett. Ez a néhány hét adott lehetőséget a lakodalmakra is. Városlődön vízkereszt utáni vasárnap már tartottak egy bált, ez volt az ún. Kuppeltanz vagy kerítőtánc, amelyen azok vettek részt, akik a farsangra tervezték házasságkötésüket, de mindazok ott voltak még, akik párt kerestek maguknak vagy akiket házaspárnak akartak „összeboronálni", s ebben a házasságszerző, azaz a „Kupplemujder" (kerítőasszony) is szerepet játszott. A farsang első jeles ünnepnapja február 3-án Szent Balázs napja. A szent vértanú püspök a III—IV sz.-ban élt,

105 s legendája szolgált alapul a szentelt gyertyákkal történő „torokáldás"-nak, azaz a torokbajok ellen szolgáló „balázsáldás"-nak, a XVI. sz. óta. A Káli-medencében úgy mondták ilyenkor, hogy „torkúni mennek". A hívek egymást követően félkör alakban az oltár elé álltak, majd a pap a megáldott és nyakuk előtt keresztbe tett két égő gyertyával adott áldást. Magyarpolányban aki megkapta, ki is ment, s így fokozatosan kiürült a templom. Szórványhelyeken sokszor reformátusok is elmentek a katolikusokkal balázsáldásra. Ma már egy kétágú gyertyatartót használnak sok helyen erre a célra, s a két ága közé teszik fejüket a hívek, de fogy azoknak a száma is, akik igénylik ezen áldást. Szentgálon igazi népi szentelményként kezelték a balázsáldást, ugyanis aki nem tudott elmenni ilyenkor a templomba, annak nyakát az, aki ott volt, megsimogatta és ezzel átadta neki az áldást is. Külsővaton a két világháború között a balázsáldásnak még egy régies formáját gyakorolták. Külön szentelték erre az alkalomra az alsó részén összefont, felül pedig szétágazó, szalaggal összekötött gyertyákat. A nap nevezetes profán szokása az adománygyűjtéssel egybekötött balázsolás vagy balázsjárás volt, amelynek első magyar nyelvű szövege a XVII. sz.-ból való, s a XVIII. sz.-ban már újjászületett hagyományról beszélhetünk.

186 A szokás az iskoláskorú ifjak toborzására szolgált, ugyanakkor tréfás köszöntők, jókívánságok kíséretében a tanítónak is adománygyűjtést végeztek, amely jövedelmét kiegészítette. Ugyanez a cél vezette a gergely-járás résztvevőit is: iskolába menendők verbuválása és adománygyűjtés. Gyakran a két nap köszöntő szövegei meg is egyeznek egymással. A szokást néhány helyen, a peremvidékeken, a XX. sz. közepéig gyakorolták.