S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton- felvidéki falvakban (Veszprém, 2000)

A karácsonyi ünnepkör

Üsd meg a pénteket, (azaz-, ne böjtölj) Megütöm ám én is. Ha te nagy kópé vagy, Az vagyok ám én is! Allj félre barátom, én is hadd beszéljek, Lássuk azután, ki lesz a vitézebb! Lábasokat félre tegyenek Mert a balázsok táncra kelnek. Zöld az erdő, zöld a mező ideki, Kincsem, rózsám, a városból gyere ki! Itt virágzik a kakukkfű, szarkaláb, Itt nem porzik, puha füvön jár a láb. Kék az ibola, kék a virága, Kék a szeretőm szeme lángja. Néznél rózsám a szemembe! Mit olvastál ki belőle?" Az új változat (első négy sorát nem közöljük, az megmaradt a régivel azonosnak): „Orvos volt a mi Balázsunk, sok embert gyógyított, De mivel hogy nagy szent is volt, sok lelket nyugtatott. Szebaszté városa, melynek szülötte volt, Püspökének megválasztja, főpapja, hogy megholt. Mint atya és orvos, szolgálja a nyáját, Féltve őrzi, védi a krisztusi vártát! Mikor reá törnek, s életét keresik, Hívek kérésére barlangba menekszik! Félelmetes barlang, tanyája sok vadnak, De ezek Balázzsal jól megbarátkoznak. Beköti sebüket, gyógyítja bajukat, Meghálálja ezzel sötét szállásukat. Ellenség nem nyugszik, csakhamar elfogja, Fegyveres erővel viszi a kínpadra. Mikor városába visszahozzák újra, Megkezdődik nyomban a diadalútja. Már mindenütt várják betegek és bénák, Utoljára veszik gyógyító áldását. Rohan egy anya is, gyermek van a karján, Kinek nagy halszálka akadt meg a torkán.