Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)

Haderő és hadviselés 1809-ben - VIZI LÁSZLÓ TAMÁS: AZ 1809-es győri ütközet a magyar történeti irodalomban

Junius 20-án kelt leveleit. Előbbit a császári-királyi haderő főparancsnokának. Károly főhercegnek, utóbbit a királynak címezték. János főherceg jelentése

18 elmarasztalja és gyávasággal vádolja az inszurgenscket, s egyben felelőssé teszi őket a vereségért. Ezzel szemben a nádor védelmébe veszi a felkelőket, s a csatában tanúsított helytállásukat emeli ki.

19 A császári-királyi Belső-Ausztriai Hadsereg táborkarának hibáiról pedig tapintatosan hallgat. Bodnár a forrásközlés során, a jegyzetekben fejti ki véleményét, s itt cáfolja az inszurgenseket ért vádakat. Álláspontját pedig mintegy megerősíti a tanulmány befejező része, mely Meskó tábornok sikeres katonai manőverét ismerteti.

20 A végső megállapításait összegezve, Bodnár leszögezi: „Nem látszik tehát indokoltnak azon gyalázat, amit némely író a győri csatában részt vett felkelőkre szór; sem azon állítás, mintha a győri csata elvesztésének oka a felkelők gyávasága lett volna."

21 A XIX. század végén, vélhetően a hadtörténeti feldolgozások *hatására is, a nagyobb, átfogóbb politikatörténeti munkákban is megjelent a győri ütközet árnyaltabb és elemzőbb ismertetése. A tanulmány bevezető soraiban már idézett, Wertheimer Ede nagy, kétkötetes szintézisében, az 1890-ben megjelent, Ausztria és Magyarország viszonyát a XIX. század első évtizedére fókuszáló elemző munkájában például önálló fejezetet szentelt a győri ütközetnek.

22 Wertheimer elsőként hívta fel a figyelmet a fővezérség körüli viták katonai és közjogi összefüggésének problematikájára, a két főherceg hol nyílt, hol burkolt rivalizálására, a császári-királyi táborkar súlyos hibáira."

3 Különösen Nugent táborkari főnököt hibáztatja Wertheimer, aki szerint a vezérőrnagy „nagyon zavaros fejű embernek bizonyult"

24 s „eszeveszett eljárása"

25 (az,ellenség erejének alábecsülése, a saját erők túlbecsülése, kedvezőtlen hadászati pozíciók elfoglalása stb.) vezetett a győri vereséghez. A császári-királyi hadvezetés ezt mintegy beismerve, 1809. június 22-én Nugent mellé rendelte Bianchi tábornokot. Döntésüket Wertheimer szerint azzal indokolták, hogy „e hadtest (János főherceg haderejéről van szó) harczászati és taktikai vezetésében sok minden történt, mi a legkárosabb következményekkel járt."

26 Ez nyílt utalás a vesztes győri csatára. Wertheimer forrásokra hivatkozva - elsőként utasítja vissza a győri futás vádját, s József nádornak Bősről 1809. június 20-án kelt levelére hivatkozva, azt idézve megállapítja, hogy azok az inszurgensek, akik Pestig hátráltak a győri hírekre, azok kiképzetlenül és fegyvertelenül felvonulóban voltak a győri összpontosítás irányába. Ebből következően részt sem vettek, nem is vehettek(!) a győri ütközetben. A vereség hírére viszont kétségtelenül igyekeztek minél gyorsabban a Duna bal partjára jutni.

27 Hasonló szellemben tárgyalja a győri összecsapást Marczali Henrik a magyar nemzet történetét bemutató nagyszabású, 1898-ban megjelent millenniumi tízkötetes összefoglaló nyolcadik kötetének „Magyarország részvétele a franczia háborúkban" 18 BODNÁR 511-524. 19 BODNÁR 524-527. 20 BODNÁR 529-534. 21 BODNÁR 528. 22 WERTHEIMER 433-459. 23 WERTHEIMER 446-447. 24 WERTHEIMER 448. 25 WERTHEIMER 458. 26 WERTHEIMER 459. 27 WERTHEIMER 450-451.