Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)

Haderő és hadviselés 1809-ben - ÓDOR IMRE: A magyar nemesi felkelés 1809-ben

Az inszurrekció szervezési stádiumában értesültek a megyék /. Ferenc február 19-én kelt rendeletéről, melynek lényege az újoncok kiállítása és a nemesi felkelés előkészületeinek meggyorsítása volt. A felkelés szervezése rendkívüli terheket rótt a megyékre, mivel az inszurrekciónak nem volt békeállománya, és a felszerelési készletei is hiányoztak. Ez pedig fölöttébb megnehezítette az időközben megyei kontingensekre felosztott alakulatok kiállítását. A megyék erőfeszítéseinek támogatására - a fegyverek és felszerelés biztosítása helyett - József nádor és Károly Ambrus hercegprímás agitációs körútra indult március elején, s mindenütt azon voltak, hogy a megyék törvényes kötelezettségükön felül elsősorban lovasságot állítsanak ki, mivel a felkelő hadak ebben szenvedték a legnagyobb hiányt. (Jó példával maga a prímás járt elől, amikor egy teljes lovasezredet /900 lovast/ állított ki saját költségén). A nemesi felkelés egyébként - a köztudattal ellentétben - a birodalmi hadsereghez hasonlóan épült fel. A felkelő gyalogságot és lovasságot egyaránt századokba szervezték. A gyalogos századok zászlóaljakat, a lovasság osztályokat (svadron), azok pedig ezredeket alkottak. Az inszurgens ezredek illetve zászlóaljak felépítése, a tisztek száma, a katonai törzs beosztása alapjában véve megegyezett a reguláris hadseregével. (Természetesen csak elméletileg, mivel a felkelő alakulatok az előírt létszámnál kisebbek - elvétve nagyobbak - voltak.) Az ezredet, illetve a zászlóaljat a legénység többségét alkotó vármegye nevével és sorszámmal különböztették meg. A lovasezred létszáma 1099 fő volt, míg a gyalogoszászlóalj 1216 főből állt. A lovasságot 18 ezredbe, a gyalogságot 19 zászlóaljba osztották be. A csapatbeosztással egyidejűleg megszervezték az ország négy mozgósítási kerületének parancsnokságait is. A Dunán innen és túli, illetve a Tiszán innen és túli kerület parancsnoki posztját a reguláris hadsereg neves magyar tábornokai: Davidovich Pál táborszernagy, Ott Károly, majd hirtelen halálát követően Mecséry Dániel altábornagy, Hadik András altábornagy és Duka Péter altábornagy töltötték be. A dandárparancsnokok is a francia háborúk során kitűnt magyar főtisztekből kerültek ki, e feladatkört látta el: Kerekes, Keglevich, Gosztonyi, Andrássy, Meskó, Hertelendy, Splény és Vay tábornok. Míg a magasabb katonai vezetésben a legkiválóbb magyar tisztek jutottak szerephez, az egyes inszurgens alakulatoknál hiányoztak a tapasztalt, gyakorlott tisztek, így gyakran életében még soha nem katonáskodó nemesek is fellelhetők a tisztikarokban. Mindazonáltal az inszurrekció egyik leggyengébb pontja a felszerelés volt. A központi készletek elégtelensége hamarosan nyilvánvalóvá vált, s ezen a nádor felirata, reklamációi és ügybuzgalma sem segíthetett. A felkelők öltözetét, felszerelését kellő részletességgel tartalmazta egy nádori utasítás nyomtatott melléklete. Az inszurgensek felszerelése is alapvetően megegyezett a császári katonákéval, a gyalogosokat csupán a kard viselése különböztette meg a sorkatonáktól. A minden részletre kiterjedő előírás a hajviselettel is foglalkozott. Eszerint a nemesi felkelőnek kurtára nyírott hajjal illett bevonulnia. (A körlevélbe foglaltakban egyesek személyes szabadságuk megsértését vélték felfedezni és csak azért is bozontos üstökkel, loboncos hajjal vonultak hadba.) A Haditanács az állandó hadsereg növekvő szükségletei (és primátusa) miatt kard helyett például csak szurony szállítását vállalta, s a felkelőket arra utasította, hogy saját kardjukat használják. /!/ Az inszurrekció szervezése még igencsak a kezdeteknél tartott,