Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)

Haderő és hadviselés 1809-ben - VIZI LÁSZLÓ TAMÁS: AZ 1809-es győri ütközet a magyar történeti irodalomban

legendáját. A szerzők kiemelik, és tényszerűen megállapítják, hogy „a nemesi felkelők hősiesen kitartottak az ágyútüzben, de a francia hadsereg fölénye nyilvánvaló volt."

72 A győri futás legendáját azonban nem sikerült maradéktalanul száműzniük a szerzőknek. Azzal a megállapításukkal, hogy „a vereséget követően a nemesi felkelés nagy része felbomlott..."

73 akaratlanul is azt sugallták, hogy a Petőfi által leírtaknak némi alapja mégiscsak lehetett. A valóság ezzel szemben az, hogy az inszurrekció továbbra is fegyverben maradt, s a fegyverszünet megkötése után is fontos katonai feladatokat látott el. Feloszlatásukra pedig csak 1810 januárjában került sor. A nagy, általános történeti összefoglalók sorát a 2002-ben megjelent Millenniumi Magyar Történet

74 témánkat érintő, „A nemzeti mozgalom és a francia háborúk" címet viselő fejezetének ismertetésével zárjuk, melynek szerzője Fónagy Zoltán. Fónagy a nemesi felkelés többszöri elrendeléséről említést tesz ugyan, de az a hatás tükröződik soraiból, mintha a nemesi felkelést pusztán a nemesség felkelésével azonosítaná. Gyengén felszerelt, kiképzetlen, rosszul vezetett seregről beszél, mely „az 1809-es győri csatában megalázó vereséget szenvedett."

75 A megállapítás első része helytálló ugyan, de nem ártott volna legalább utalni a János főherceg irányította császári-királyi haderő jelenlétére és az inszurgensek alárendelt helyzetére. Az azonban, hogy a felkelők a győri csatában megalázó vereséget szenvedtek volna, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. A „megalázó vereség" kifejezés alkalmazása az inszurrekció megítélésének legsötétebb időszakára emlékeztet, s jelentősen mérsékli az egyébként rendkívül/elvezetés, olvasmányos és magával ragadó stílusban megírt fejezet értékét. Az ezredfordulón megjelent nagyszabású, reprezentatív kiállítású hadtörténeti szintézis,

76 követve a magyar hadtörténetírás hagyományait, önálló fejezetet szentelt a francia háborúknak, s benne Magyarország szerepének. A kötetben Magyarország és a francia háborúk ( 1792—1815)

77 címet viselő tanulmányt, a korszakkal és az inszurrekcióval évtizedek óta foglalkozó, és a témában már számos kiváló résztanulmányt publikáló történész-levéltáros, Ódor Imre készítette. A szerző a Habsburg Birodalom katonai viszonyainak áttekintésével kezdi munkáját, s ennek során részletesen tárgyalja a császári-királyi hadsereg fegyvernemi összetételét, a magasabb egységek számát, a hadszervezés korabeli rendszerét, valamint a magyar korona országainak háborús szerepvállalását. Ezen utóbbi kérdéskör kapcsán a 23 háborús esztendő számos magyar katonai haditettét idézi fel, közli a kitüntetésben részesített magyar katonák számát, s megnevezi azokat a magyar katonákat, akik a legmagasabb katonai rangokig, illetve beosztásokig is eljutottak. Összesíti az ország háborús emberveszteségeit, melyet kb. 150 ezer főre becsül.

78 Odor tanulmányának gerincét az inszurrekcióval foglalkozó részek alkotják. Az első két felkeléssel - a korábban idézett munkákhoz hasonlóan - azonban ő sem foglalkozik részletesen, s a harmadik, 1805. évi inszurrekciót is csupán a pozsonyi ország73 DOBSZAY - HERMANN 19. 73 DOBSZAY - HERMANN J9. 74 TÓTH 75 FÓNAGY 338. 7(1 RÁCZ 77 ÓDOR 2000 78 ÓDOR 2000 255-257., 260., 263.