Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)

Az 1809-es hadjárat Magyarországon - JOHN H. GILL: A Rajnai Szövetség csapatai Magyarországon 1809-ben

osztották ki a kis hesseni különítménynek. A második ütközet jelentősen nagyobb veszteséget okozott: 25 katona halt meg, és 100-150 megsebesült. 23 Habár Davout nem tudta elfoglalni a hídfőt, tevékenységével korlátozta, lényegében ártalmatlanná tette a hídfő hadászati jelentőségét. Ekkor parancsot kapott Napóleontól, hogy vegye fel a kapcsolatot az alkirállyal, hogy össze tudják hangolni a két seregrész működését. Davout ezért Lasalle-t és a hessenieket Győr irányába indította. A hesseniek június 5-én értek Köpcsénybe, négy nappal később Rajkára. Itt műszakiak segítsége nélkül vertek hidat a Mosoni Dunára a Szigetközbe. 24 A lövészek, és Piré dandártábornok könnyülovas-dandára azonnal megszállta a szigetet. Néhány nappal később Lasalle a hesseniekkel és a másik lovasdandárával elindult Győr irányába. Győr ostroma már folyamatban volt, amikor Lasalle elérte a várost. A hessenieknek a bécsi előváros irányában a Rába és a Rábca között kellett lezárni az erődöt. Az ostromszolgálat június 22-éig tartott, de a hessenieknek nem nyílt alkalmuk harcban kitűnni. Már június 23-án korán reggel útnak indították őket. A 4. hadtesthez tartozó hadosztályukkal július 4-én egyesültek Lobau szigetén. Lasalle, akiben a parancsnokként eltöltött idő alatt atyai nagyrabecsülés alakult ki a hesseniek iránt, Napóleonnak írt levelében a szolgálatban „buzgó és pontos" jelzővel illette, és a „fárad­hatatlan hessenieimnek" nevezte a különítményt. 2 " A badeni és hesseni könnyűlovasság Magyarországon Baden és Hesse-Darmstadt egy-egy lovasezredet bocsátott Napoleon rendel­kezésére: Badenből egy könnyűdragonyos-ezred égszínkék egyenruhában, Hessenből egy svalizsérezred sötétzöld öltözetben. Ezt a két ezredet egy dandárba fogták össze, és a 4. hadtest Marulaz hadosztálytábornok által vezetett hadosztályához osztották be. Honfitársaikhoz hasonlóan őket is bevetették Magyarország területén. Éppen csak az asperni csata után, ahol mindkét ezred keményen harcolt, a Marulaz-hadosztályt Deutsch-Altenburgba rendelték, hogy Bécset egy ebből az irányból érkező támadás ellen védjék. 26 Június elején Marulaz (Davout-hoz és Lauristonhoz hasonlóan) parancsot kapott, hogy vonuljon Magyarországra, hogy Jenő alkirály bal szárnyát fedezze, és tartsa az összeköttetést Davout és Jenő között. Eleinte Lasalle parancsnokságához tartozva a hadosztály június 15-én már Győrtől délre állt, ahol Jenőnek rendelték alá. Miután Meskó tábornok hadosztálya megmenekültek a kapitulációtól a győri csata után, az alkirály Marulaz-t küldte a veszélyes ellenséges csapat szétszórására és semlegesítésére. A két német és három francia ezreddel Marulaz mélyen behatolt Magyarországra. De amikor június 19-én Szentgrótra érve érzékelte, hogy Meskó jelentős erősítést kapott, és így már a mindössze 1100 lovasból álló hadosztálya túlságosan gyenge a további üldözéshez. Ezen kívül a lovak és emberek kimerültek, az utak feneketlenné váltak, és az idő is rosszra fordult, Marulaz helyes 23 Az ütközet leírását és a veszteségeket hesseni forrásokból vettem, különösen: BIGGE 107-109. és RÖDER 156-157. 24 Lasalle - Davout, 1809. június 12., BIGGE 109. 25 Lasalle - Davout, 1809. június 18., CLÉRY 156. 26 A badeni Karl von Freystedt ezredes vezette a német lovas dandárt; von Heimrodt alezredes pedig a badeni könnyűdragonyos-ezred parancsnokságát vette át.

Next

/
Thumbnails
Contents