Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)

Az 1809-es hadjárat Magyarországon - JOHN H. GILL: A Rajnai Szövetség csapatai Magyarországon 1809-ben

elhatározást hozott: Veszprém, majd Szentjános (Jánossomorja) felé vonult vissza, ahova június 25-én érkezett. Itt újra Lasalle parancsnoksága alá helyezték. 27 A német és francia lovasok innen Kőszeg és Sopron irányában portyáztak, és amikor az őket tüstént Bécsbe rendelő utasítást megkapták, még jelentős távolságot kellett megtenni. Eső és mennydörgés közepette július 4-én este érkeztek meg végre Lobau szigetére. Csak egy kis, 80 fős badeni dragonyoskülönítmény maradt Halbturmban július 12-éig, a fegyver­szünet kezdetéig. A württembergi könnyűlovasság Végül egy pillantást kell vetnünk a württembergi hadtörténetre is. Württemberg egy tekintélyes, 12 ezer fős kontingenst állított fel, amelybe négy lovasezred tartozott. Ez a könnyűlovasság sok dicsőséget és megbecsülést vívott ki királyának és az egyes egységeknek a hadjárat alatt, és egyikük vívta a háború utolsó, ún. „heves" összecsapását. A württembergi Herzog Heinrich-svalizsérezred a császári főhadi­szálláson kimerítő törzsszolgálatot teljesített az esslingi csata szörnyű, de dicsőséges napjaiban, ami után Bruck an der Leithába rendelték őket, ahol a hadsereg szárnyát kellett fedezniük, és némileg kipihenhették magukat. Thiry dandártábornok dandárába beosztva az ezred a fegyverszünet aláírása után július 14-ről 15-re virradó éjjelen összecsapott néhány osztrák huszárral. Amint a huszárok tüzet nyitottak, egy württembergi hadnagy és trombitás előrelovagolt, hogy felderítse a feltételezett félre­értést. Sajnos mindketten ekkor lelték halálukat. A jelenlévő svalizsérek feldühödve vágtattak a huszároknak, és rövid, de heves harcban elűzték őket. Ez volt a háború utolsó összecsapása. Az ezred augusztus elején egyesült a württembergi hadtesttel. 28 A Rajnai Szövetség csapatai kicsi, de fontos szerepet játszottak a francia fegyverek sikereiben Magyarországon 1809-ben. Különösen fontos volt a pápai ütközetben és Győr ostromában nyújtott teljesítményük. Versenyeztek a franciák többi szövetségesével bátorságban és készségességben, és a francia könnyűlovasság számára pótolhatatlan támogatást nyújtottak, és a lovasság ki tudta használni mozgékonyságukat. Habár a számuk sohasem volt magas, ezek az egységek fontos részét képezték a francia erőknek Magyarországon, és kivívták francia fegyvertársaik tartós megbecsülését. Hadrendek Minden létszám tartalmazza a tiszteket és a legénységet, és a "presens sous les armes" lévő katonák létszámát jelenti, tehát csak azokat a katonákat vették a létszámba, • akik az egységnél jelen voltak, nem kikülönítésben, kórházban, vagy egyéb helyeken. Forrás: Jelentések: Archives de la Guerre, Service historique de la armée de terre, Grande Armée/Armée d'Allemagne, carton C2/5 10. Journal historique des operations militaires de la Division de Cavalerie Légère du 4eme Corps de l'Armée d'Allemagne, Archives de la Guerre, Service historique de la armée de terre. Grande Armée/Armée d'Allemagne, C2/93. 28 GRIESINGER 7Ü-7 1 ; ROESSLER 166.

Next

/
Thumbnails
Contents