Nagy-L István szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 11. (Pápa, 2006)

Történelmi személyiségek 1809-ben - ZACHAR JÓZSEF: A magyar nemesi felkelés főparancsnoka, József nádor történelmi személyisége

mindenkor csak királyom javára s a haza boldogságára kívánom fordítani." Saját erkölcsi példaadása alapján volt joga megítélni a hadrakelt felkelő harcosok harcértékét. 1809ben, amikor végre bevetésükre is, legalább részlegesen, sor került, így fogalmazott: „Mindegyik csapatnál azt találtam, amit reméltem, és amit jogom volt várni: engedelmességet, pontosságot, rendet és fegyelmezettséget. Meg vagyok győződve, hogy ugyanezt tanúsítanák a csapatok a harcmezőn is, miként ezt minden csapat teljesítené, amelyet igai hazaszeretet és kötelességtudás lelkesítenek." Az elvárt és tanúsított kötelességteljesítéssel kapcsolatosan ismételten a nemzeti jelleget emelte ki József nádor: „Magyarok vagyunk! Kik, mennél nagyobb bennünk a bizodalom, annál többet cselekszünk." Egyúttal figyelmeztette honfitársait, hogy a kevésbé látványos hadiadót, hadiélelmezést, hadiszállítást is vállalni kell, ha a haza azt követeli: „Dicső dolog és szent kötelesség a hazáért vért ontani, de emellett szükséges annak segítésére más áldozatokat is hozni." Ennek kiemelését bizonyára azért is fontosnak vélte, mert az egyetlen vesztes győri csatán kívül szinte alig kerültek bevetésre a nemesi felkelők, vagyis 1809-ben is kevés lehetőség nyílt a magyar virtus csillogtatására. Miután pedig a győri vereséget, bár a nemesi felkelők a János főherceg vezénylete alatt állt állandó hadseregbeli kötelékekkel együtt kerültek bevetésre, egyes felelős katonai vezetők igyekeztek a magyarokra hárítani, József nádor, öccsével, János főherceggel is vitába szállva, sietve leszögezte uralkodójának: „Láttam a győri ütközetben, miként estek el sokan, miként sebesültek meg többen a hazáért, csodáltam, minő állhatatossággal fogadták s verték el többször az ellenségnek ostromait, s miként pótolták azt vitézségükkel, ami nekik még újonc korukban a hadi tapasztalásukból s tudományukból egészen hiányzott, mint állották ki a viadalt, valameddig a visszavonulás nem parancsoltatott. Láttam, s örömöm és kedvem telt e vitézekben." Naplójában még egy fontos mondatot kapcsolt ezirányú feljegyzéséhez: „Az ország a háborúban nagy erőfeszítést tett, de kevés köszönetet kapott ezért." Nem meglepő, hogy a nemesi felkelő hadak, amelyeknek harcosai megérezték a folyamatos nádori gondoskodást, oly szívesen követték főparancsnokukat, hogy Garay János költeménye ezt így örökítette meg: „S újra ismét a király nevére Hadba száll a hű, a hős magyar, Újra ismét József a vezére, Újra tűzláng minden honfikar." Miután József nádor gyakran ismételt szavajárása szerint „egy uralkodónak vagy kormányzó hercegnek oly jól kell országát ismerni, mint saját dolmánya zsebét", a magyar múlttal is intenzíven foglalkozott, hogy jobban megértse saját korát. Egyúttal történelmi ismereteit is a felkarolt modernizációs törekvések erősítésére igyekezett hasznosítani. így például az 1807-es országgyűlésen a következőket mondta: „Szabadságunkat elődeink erényei alapították meg, a szabadság alkotmányt, az alkotmány boldogságot adott, az ezekkel egybeforrt nemzeti jellem: a nagylelkűség, a vitézség, a szabadelvűség és az állhatatosság az idők mostohaságain diadalmaskodván, a nemzet jólétét megőrzötte. /.../ Ily erények által lőn boldoggá a haza, s tartá meg a szabad nép fő kincsét, a törvényalkotó hatalmat. /.../ Itt a Hunyadiak, a Kinizsiek, a Zrínyiek /!/ nagy