László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)
LÁSZLÓ PÉTER: A pápa-ugodi Esterházy uradalom gazdasági szervezete a 18. század első felében
6. Az. elhunyt Bittotói az uradalmi iratokat átvellék-e, és az azokról készült jegyzékeket elhozták-e? 6. Mindkét jegyzéket az AB. alatt ezennel a legalázatosabban reprezentálom. Határozat Mind az iratokat, mind a jegyzékeket, minthogy azokat jól meg kell őrizni, a több uradalmi aktával együtt kell tartani, mindazonáltal az erről kiállított, s a megfelelő átvételt igazoló elismervényt nekem át kell küldeni. 7. Mi történt a Bitto által birtokolt uradalmi ingatlanokkal? 7. Miután a kifejezett urasági akarat az, hogy a fiskálist, Bitto István urat itt helyben kell tartani, és a városban felettébb szükséges, hogy a naponkénti ügyek miatt a fiskális itt helyben lakjon. Amint a püspök úr őkegyelmessége gondolta a gróf úr őkegyelmességének előzetesen megküldött jóváhagyásával számára a Bitto-íéle majori át kell engedni és jobb megélhetésére némi szántófölddel és jövedelemmel ellátni. Határozat Mivel az ügyész kérte, hogy számára a városban egy lakást kiutaljanak, a Praefectus úr fontolja meg, hogy neki az öreg Bitto által élvezett major egészét átengedi-e, vagy csak egy részét és abból mennyit utal ki, azután az akkoriban az ügyész által Norápon élvezett épület ezennel az uradalom számára legyen használatba véve. Az ügyésznek eszerint mindazonáltal most ugyanannyi jövedelmet lehetne a Bitto-féle majorban engedélyezni. 8. Javaslatot kell tenni arra, hogy az ingatlan jószágok hogyan hoznának nagyobb hasznot az uradalom számára? 8. A két Kup-i rétet ezentúl az uradalom kaszálja, és az abból szerzett szénát mint természetbeni illetményt a helybéli pásztornak adni. A Pápán és Acz praediumban lévő réteket ezentúl ugyancsak az uradalom birtokolja, a szántókat ezzel szemben haszonbérbe adni és az abból nyert földbért készpénzben beszedni. Határozat Ez a pont messzemenően jóváhagyva. 9. A tizedszedők számára a részesedési normát, úgy ahogyan Bitto ügyész úr tervezte, magával hozni. 9. Kétségtelen: hogy azelőtt a tizedszedés a tisztviselőnek kevesebb időbe és fáradságba, mint ahogy az alattvalónak kisebb költségekbe is került, ezt az A betű alatt bemutatni és ezzel szemben a B betű alatt észrevételezni szándékozom, hogy Bitto ügyész úrral ezen részesedéseket, kisebb mértékben a tisztviselők kárára, hogyan limitáltam. Ehhez elég annyi: hogy az ilyenféle mégpedig még magasabb részes jövedelmek a tisztviselők számára ebben a Magyar Királyságban elfogadottak, a számtartó úr maga az én ismeretem szerint, mint járatlan udvarbíró minden egyes halomból, vagyis kalangyából az alattvalóktól Vi dénár részes jövedelmet, és azonfelül még az uraságtól kárpótlást élvezett; lehetetlen tagadni, hogy a tisztviselőnek juttatott részes jövedelem, most ismét sokkal jobban növekedett, mint ahogyan én azt Bitto ügyész úrral limitáltam. Ennél azt is meg kell fontolni, hogy ebben a Magyar Királyságban megengedett, hogy az uraságok körös körül egy bemért díjazást ad-