László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)

LÁSZLÓ PÉTER: A pápa-ugodi Esterházy uradalom gazdasági szervezete a 18. század első felében

nak, míg az ilyesféle részes jövedelmeket így nem az uraság, hanem az alattvalók teljesítik. Határozat Ami a tizedszedők részes jövedelmeit illeti, mivel a praefectus úrnak már szóbeli utasí­tást adtam, én eszerint akarom ezen bevezetett normát ráterhelni, de az Instructioban "de Decimis" cím alatt a részes jövedelmeket kifejezetten meg kell nevezni, amire a praefectus úr a számtartó által erről benyújtott tervezet átnézésénél reflektált. 10. Egyúttal a tyúk tizedről felvilágosítást adni. 10. Ebből egyáltalán nem teljesítenek tizedet, hanem minden egyes alattvalónak a tized­szedés alkalmával a tisztviselőnek kell egy tyúkot adnia, amiből azonban a harmad­rész elmarad és a tisztviselőnek mindazonáltal ezzel meg kell elégednie. Ez a szokás azonban nem újólag lett bevezetve, hanem már hosszú évek óta gyakorlatban volt, s összességében nem csupán itt, hanem a veszprémi káptalan birtokain is szokásos. Határozat A tyúkot ezentúl is és régi szokás szerint el lehet venni, de azt nem engedélyezem, hogy helyette az alattvalóktól pénzt szedjenek. 11. A "Zöld Fához" nevü épületről javaslatot készíteni és azt magával hozni. 1 I. Mivel az épület alkalmas állapotban van és elkészült, csupán az idő rövidsége miatt a fa folyosó átalakítása nem történt meg, és a kápolnát sem lehetett lekövezni. A tervrajz szerint kellene az árnyékszéket elkészíteni, amikor ennek megfelelően ezt a szükséget a házban határozottan a tervrajz szerint gróf úr őkegyelmessége megpa­rancsolta megépíttetni, akkor ez a munka, költség szerint maximum 300 forintra rúghat. Az Extractus a C betű alatt mellékelve. Határozat Ezt az épületet az erről készült tervrajz szerint teljesen be kell fejezni és ehhez azonnal munkához kell láttatni. 12. Felvilágítást adni arról, hogy mi a helyzet a Bitto által a kádár fia felett gyakorolt gyámsággal. 12. Rögtön, ahogy ez az ügy az Uriszéken lezáródik, ennek megfelelően ezennel a má­solatot D. betű alatt legalázatosabban mellékelni szándékozom. Határozat Ennélfogva a Praefectus úr maga ezen gyámság átvételéhez már hozzákezdett, így egy gyámsági okirat formuláját az öreg Bitto okiratával együtt aláírásra ide küldje meg, és a kötelezvényt és az egészhez tartozó pénzeket ezennel a Bitto-örökösöktöl a számtartó je­lenlétében vegye át. 13. A szolgálatra alkalmas huszárlovak jegyzékét és árát hozza magával. 13. Minthogy ez esetben a körülmények már megváltoztak, az erre kiadott rendelkezés is hatályát vesztette. Határozat Ez a kérdőpont már hatálytalan. y 3

Next

/
Thumbnails
Contents