László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)

TÓTH G. PÉTER: Emberevők - Törökverők. A magyarokról kialakított sztereotip képek és a vég vidéki lakomák kérdése

törökök nem ismerik a nem esi elküs éget, s hiányzik belőlük a becsületérzés; nem képesek kegyelmezni a legyőzötteknek. "

15 A csatában edzett férfiak lakomái mellett a végvidék az asszonyi kegyetlenség lakmározó szörnyeit is kitermelte. A koncepciós vádak alapján házi őrizetre ítélt magyar arisztokrata, Báthory Erzsébet, Drakula vajda méltó női párjaként vált nemzetközi hírűvé a 19. században. A 18. századtól kezdve gyakran „csejtei szörnynek" nevezett özvegyasszony perére 1608-ban került sor, mely ekkor még csak a hazai közvéleményt tudta lázba hozni. Báthory Erzsébet - aki egyébként a híres törökverő, a kortársak által fekete bégnek nevezett Nádasdy Ferenc özvegye volt - a per tanúsága szerint kegyetlenségében nem sokban különbözött a harcokban edzett rokonlelkü férfiaktól. A vádirat szerint „őméltósága [mármint a nádor, Thurzó György. TGP] /.../ nem kíván süketnek lenni azzal az iszonyú kegyetlenséggel és az emberi vér ellen elkövetett bűnözéssel szemben, amelyet a világ elejétől fogva nőnél eddig még soha nem tapasztaltak s amelyet Báthory Erzsébet követett el szobalányain, valamint más asszonyokon és ártatlan lelkeken, amikor ilyeneket szinte hihetetlen számban pusztított el [...] A nádor úr, a vele volt kísérettel tanácskozva úgy döntött, hogy özvegy Nádasdynét, mint vérszomjazó, vértszívó, istentelen asszonyt, akit friss vétségen kaptak, elfogják, s őt a Csejte várában töltendő örök fogságra ítélte. "

76 Az arisztokrata körökben nagy felzúdulást keltő eset mellett a 17. századi krónikaírók a közemberek horrorisztikus történeit is megidézték. Szamosközy (1606) a Basta generális bosszúhadjáratát követő éhínség idejéből jegyzi meg, hogy 1603 májusában, éhínség alatt elkövetett emberhúsevés vádjával egy asszonyt Nagyszeben város vesztőhelyen négy részre vágtak, testének négy darabját a város négy sarkában, a városfalon kívülre karóra tűzték: „Az idő tájt, amikor Mózes hadai szertekószáltak az országban, olyan szörnyű dolog történt, amilyenről talán még sohasem hallott a világ. Nagyszeben határának Resinár nevű falujában, melyet a szászok Stádterdorfnak mondanak, a várostól ötmérföldnyire, egy vlah asszony rövid időközökben egymás után hat gyermeket köztük egy rokon leánykát is - lopott el gyalázatos módom, megölte őket, és éhségét, melynél nincs rettenetesebb, ezzel a szörnyűséges étellel űzte el. Mihelyt kitudódott a bűntett, jelentették a szebeni elöljáróknak, akik elfogatták, a városba vitették és börtönbe zárták az asszonyt; nem került különösebb fáradságba, hogy egy kis idő múlva ő maga vallja be tettét, és bűnös merényleteinek minden részletét elmondja. Mindezt jelentették a tanácsnak, ott apróra kivizsgálták az ügyet, és ítéletet hoztak. A szerencsétlen tettes szörnyű bűnét egyetlen dolog menthette: az éhség. Bűnét ő maga is belátta, vétkét is megvallotta, mégsem tartotta magát bűnösnek, hanem az elkerülhetetlen szükségre hivatkozott, és úgy gondolta, hogy kegyelmet érdemel. Tettének borzalmas volta azonban minden szánakozást kiölte a bírókból. A tárgyalás szemtanúi szerint az emberhús fogyasztása miatt a gondozatlan, ijesztő külsejű asszony egész teste olyan elviselhetetlen bűzt árasztott, hogy messziről is érezni lehetett. Tehát a bírák halálra ítélték, és hóhér Tardy Lajos, Régi hírünk a világban. (Budapest: Gondolat, 1979) 64. Tardy Lajos fordítása. 76 Szádeczky-Kardoss Irma, Báthory Erzsébet igazsága. A koncepció jelei Báthory Erzsébet ügyében. (Budapest: Nesztor Kft., 1993); József Antall - Károly Kapronczay, „Aus der Geschichte der Sadismus: Elisabeth Báthory." In: Die Waage. Zeitschrift der Chemie Grünenthal Stolberg. (Rheinland, 1973); Nagy László, Botránykövek régvolt históriánkban. (Budapest: Akadémiai, 1997); Péter Katalin, A csejtei várúrnő: Báthory Erzsébet. (Budapest, 1985); Supka Géza, Báthory Erzsébet bűnügye. (Nagyvárad, Erdélyi Egyetemes Könyvtár, é.n. [1941]); Varga Mihály, Az öldöklő angyal Csejtén. Báthory Erzsébet. (Pozsony, 1897).