László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)
UGHY ISTVÁN: Rekonstrukciók és a hantai "gödrös" ház
szarmata ház domborművét a Trajánusz oszlopáról. Minő szerencse, hogy a római kor megörökítette ezt a gerenda vagy deszkaházat - cölöpökön - (mint a keltáké!) még egy fa víztorony is szerepel a házak társaságában, valamint deszkakerítés (borona?). Azt kell mondjam voltak gazdag szarmaták, dákok, akiknek a házát felgyújtották a rómaiak. Ezek esetleg üldözöttekké, áttelepítettekké váltak. A szegények putriját nem bántották, ezek megérték a „honfoglalást". Tőlük tanulta el a magyarság a putrikészítést. (Addig szekéren és sátrakban nomadizált!) A középtájon elhelyezkedő rajz egy vaskori falu hétköznapi életéi mutatja be („C") épített valóságában. Vajmi keveset tér el a mi múlt századi faluinktól. Mindig figyelemmel kísérem a kéményeket, kürtőket, a füstkivezetést ezeken a rekonstrukciókon. Emlékszünk mit mond Hoffmann: 1650 óta vezetik el a füstöt. Tudok idézni egy olyan rekonstrukciót, ahol már 900-ban van kémény a házakon. Végül a táblán, lent („D") látható egy szkíta borona falú-fedelü kurgán. Ha a sírt a túlvilági hajlékot imígyen építették, akkor bízvást elhihetjük, hogy a házaikat is így építették. A kecses vonalú szekér, ráadás. Visszatérve Trajánusz oszlopához, még egyszer bemutatom a X. táblán a „dák" házakat. Két különböző munkából emeltem ki ezeket az illusztrációkat („C" jelzet), a balszélsö Makkay J. írásában („A sárkány meg a kincs" c. Századok 1996/4. szám: 812813. old.) A víztoronyjnelletti ablakos ház cölöpökön áll, ugyanúgy, mint a másik rajzon mindegyik ház. (tehát ez az elfogadható). A jobboldali, Nicolae Cojocaru könyvében „Casa veche de lemn din Bucovina" 121. oldalán szerepel. Megjegyzem némi keserűséggel, szomszédaink, a román szakemberek nem haboznak mikor koraközépkori vagy dák házakat kell visszaépíteni. Hát furcsa is lenne, a Trajánusz oszlopán ábrázolt ház után a föld alá bújni, veremházba, vagy gödörrel terhes putriba. Ezen a táblán tehát ízelítőt kapunk abból a szortimentből, amit a szomszédok nyújtanak át nekünk, tanuljunk belőle. Kr. U. 171-ben a rómaiak végeztek tehát a kitűnő dákokkal, akik ilyen házakat építettek a Kárpát-medencében. Következik a germán törzsek uralma, itt 300 éven keresztül nem ismerjük az ő házaikat (vagy talán mégis én nem ismerem, holott Székelykeresztúron ástam Marosszentannai objektumot, putrit), de biztos hasonlóak voltak a szarmata-dákokéival. A hunoknak is volt egy kis beleszólásuk ebbe a háromszáz évbe. Építészeti szokásaikat megítélhetjük Atilla palotája után! Az avarok már olyan házakat építettek (teszem fel), mint mi a későbbiek folyamán (no, nem putrikat!) Egy kicsit előre merészkedtem, holott néhány pillanatra gyökeret kell eresztenem a következő kitétel mellett. írásomat most teletűzdelem idézetekkel, mint oly sokszor. Válogatós és kutakodó tekintetünket vessük most kelet felé, amely térségből szintén segítséget várunk. Számtalan, soha fel nem számolható szál köt minket össze kelettel. Kelet, mint térbeli kiterjedés, de úgy is, mint időbeli egymásutániság, végeláthatatlan. Példák tömegét így hát nem fogjuk tudni produkálni. Fodor István írja a „Népi kultúra népi társadalom" c. írásában (Akadémia 1985-81 107. o.), hogy a magyarság kultúrájának kialakításában nagy szerepe volt a szlávoknak első sorban a gazdálkodást a szaltovoiaktól tanulta el, a lakáskultúrát a keleti szlávságtól ismerte meg. "Őseinket a sztyeppéi népek családjában jóval több idegen hatás érte, mint korábban bármikor [...] Az önálió népi életet kezdő ősmagyarság a Dél-Urál vidékén az iráni nyelvű szarmaták szomszédságában élt, s az új életmód bizonyára lakáskultúrájában is jelentős változásokat idézett elő". Sok hasznos tudnivalók mögött átadóként az iráni andronovóiakat meg a szarmatákat sejthetjük tehát. „A szaltovó régészeti kultúra népei voltak, akiknek hatására a magyarság gazdálkodása is a