László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 8. (Pápa, 2003)

UGHY ISTVÁN: Rekonstrukciók és a hantai "gödrös" ház

tartós letelepedettség irányába fejlődött [...] Lakásépítés terén is jelentősen gyarapodtak ismereteik". A kultúraátadók 40-100 cm-re földbe mélyített veremházakban laktak. Gondolom putrit ásni is tőlük tanultak a magyarok. „Úgy véljük - írja Fodor - a Donvidéki szaltovói területek közvetlen szomszédságában élö levédiai magyarság itt ismerkedett meg a keleti szláv lakáskultúrára jellemző zárt tüzelővel, a kemencével, s itt vette át a rá vonatkozó szláv kemence szót is". így fejezi be Fodor a mondandóját "a honfoglaló magyarság tehát magával hozta a zárt tüzelös veremlakás építési hagyományait. Ezeket fejlesztette tovább az új hazában talált őslakosság (Bästinas, mondja a román) tapasztalatai alapján". Az Obi-Ugor őshaza körüljárunk mikor Kerezsi Ágnestől idézünk, aki az Obi-Ugorok jellegzetes épületeiről ír („Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századik" Szentendre-Szolnok 2001 65-75.old): „Remélem sikerült ismertetnem azokat a hazánkban kevéssé ismert adatokat, melyek segítségével a kutatók újabb adatokat kaphatnak népi építészetünk archaikus gyökereinek felkutatásához" én a reményt rögvest testté is alakítom és putrijaink tűzhelyéhez hozzá is passzítom ezt a kis adalékot a csuvalt (8. ábra). Dolgozatából azt is megtudjuk, hogy a Kelet-Uráliak már a 10-12. sz.-ban is használták a kéményt, azaz a „csuvalkürtőt". Sirelius-Szokolova szerint valószínű, hogy ez a fontos tárgy már századokkal korábban használatos volt. Néhány ábrát sorakoztatok fel a XI. táblán olyan tárgyakból, ami engem az első kürtőkre, a csuvalra emlékeztet, persze köztük vannak késeiek is, de az archaikus formát megőrizték. Mint érdekességet és bizonyítékát annak, hogy az időt nem lehet megállítani, emelek ki egy pár sort a 2003. aug. 7.-i „Magyar Demokratából" a 48-49. oldalról. „A különböző klasszikus és molekuláris genetikai analízisek elvégzése után - írja Béres Judit genetikus - amikor is a finnugor és indoeurópai nyelvcsalád populációval hasonlítottuk össze a magyar összesített adatokat, arra a megállapításra jutottunk, hogy a finnekkel nem vagyunk genetikai rokonságban, vagy árnyaltabban fogalmazva igen nagy a genetikai távolság". Hosszadalmas fárasztó utazás után még nem tudhatjuk, értelme volt-e ennek a kitérőnek, ködbe vesző idők mélységéből közelíteni meg a problémát. Közelebb kerültünk a valósághoz azzal, hogy pár ezer évet visszasétáltunk az időben? A veremház, gödörház, putri vajon felfedte-e igazi kilétét? Ugyanúgy hallgat, mint eddig, vajmi keveset tudunk meg róla, sőt nem is találkozunk vele a hajdan volt évezredekben, mintha nem is létezne legalább is a nyugat-európai térfélen nem mutatja orcáját, alakját. Ott a lakóház egyenes leszármazottja a régmúlt (neolit-, bronz-, vaskor) házainak, felszínre épült, felmenőfalú házaknak. Egy rekonstrukcióval sem találkozunk, amely azzal kínlódna, hogy veremre próbál tetőt szerkeszteni, náluk ez kimaradt! Most, hogy megérkeztünk a középkorba, mi itt a Kárpát-medencében fel kéne mutassunk valami kézzelfoghatót a népi építészetben vagy akár a városiban. Nyugat-Európában vannak olyan fa konstrkukciójú házak, amelyek 800 évesek! Ki adhat feleletet a kérdésre, hogy mi miért vagyunk ilyen szegények? Fodor István tanulmányából idézek megint („Népi építészet a Kárpátmedence Észak-keleti térségében" Miskolc-Szentendre; 1989, 21-39. o.): „Ma már-már megcsontosodni látszik az a fejlődéstörténeti elgondolás, amely szerint a 10-13. századi egyhelyiséges gödörházakból, a 14. században egyszerre kialakulnak a többosztatú felszíni lakóépületek. [...] úgy vélem, hogy az említett fejlődéstörténeti kép megmerevedése kutatásunk komoly hiányossága lenne, s az egykori valóság árnyaltabb megközelítése