László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)

TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei

5.3. Gubec Máté halála, 1573. Következő esetünk is a Dózsa-féle kivégzés jelenetét idézi, de a történet az 1573ban lezajlott horvátországi parasztlázadásról szól. A leírás szintén Istvánffy munkájából való, aki az eseményekhez fűzött kommentárjával közvetlenül is párhuzamba állította Gubec Máté és Dózsa György életét és halálát: '"Azok ellen, akik megadták magukat és foglyul estek, kegyetlen megtorlással éltek, úgyhogy mindenütt közeli fákra, s falusi házak falába vakolt, keresztben álló gerendákra felakasztottakat, aki csak arra járt, láthatott. Egy hatalmas és ágas-bogas vadkörtefára, mely a hadiút mellett véletlenül kinőtt, tizenhat, vagy még annál is több paraszt testét akasztották fel kötéllel, kitéve annak, hogy a szelek lóbálják őket, s a madarak szétszaggassák. Néhányuknak levágták orrát és megcsonkították fülét, és így bocsátották el őket, hogy lázadásuknak és annak, hogy uraik ellen galádul kardot rántottak, örök és rút emlékét viseljék, / Maga Gubec, a gonosz seregnek gyászos vezére, és mint ők nevezték, királya pedig, amiképpen a nemesség és vezérei is kívántaik, élve került hatalmukba. Zágrábba vitték, ahol, miután előbb Passzonecz Andráson, aki a hadseregben alvezére volt, szeme láttára, a halálos ítéletet végrehajtották, őt magát tüzes fogókkal szaggatták, izzó vas koronát tettek a fejére, s végül, mint a latrokkal szokás, négy darabra vágták. Így méltóan lakolt bűnéért, s azért, mert a királyi nevezetet használta. / Bizonyára azért végezték ki a halálbüntetésnek ezzel a súlyos nemével, mert sok öreg ember, kik még életben voltak, nem kis borzalommal emlékezett Székely Györgyre, aki szerencsétlen s kegyetlen átokkal sújtandó lázadást támasztott a nemesség elpusztítására, s aki, az összes halandók legromlottabbja és leggonoszabbja, minthogy a gonosz végzet úgy hozta magával, a magyar királyságot és a keresztényi közösséget hallatlan gyalázattal és kegyetlenséggel felkavarta. " (Juhász László fordítása)"

2 A szövegben tehát maga Istvánffy is utal a paraszthadak által elkövetett bűnök, a megtorlás, valamint Gubec és Dózsa kivégzésének párhuzamaira. Ezek a szövegrészletek, valamint a megörökített események emlékanyaga együtt hathatott Istvánffyra a pápai zsoldosok kivégzésének leírásánál. Mindezen történetek azonban nem csak mint emlékezet-hagyományok érdekesek, melyeket a krónikaírók felhasználhattak későbbi esetek leírásánál, vagy példázatként a kortársi események magyarázatainál, hanem értelmezhetjük mindezeket úgy is, mint a megtorlás-mechanizmus továbbélésének lenyomatait. Vagyis ezek a történetek azt is szemléltetik, hogy a megtorlásnál megfogalmazott ideológiai tételek mellett, a megtorlás hóhértechnikája is, mint emlékanyag továbbélt. A pápai zsoldos katonák kivégzésénél alkalmazott büntetőrítusok tehát nem előzmény nélküliek voltak, kegyetlenségben nem múlták felül a korábban alkalmazott technikákat. A Pápán alkalmazott, és az emlékezet-hagyomány által is fenntartott büntetörítus azonban - a tömeges és a változatos módon végrehajtott kivégzés - az egykorú, vagyis tizenötéves háborúban alkalmazott kivégzési technikák között sem volt egyedülálló. Célszerű ezért áttekinteni ezeket az eseményeket is. 112 Istvánffy 1962:372-373.