László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)

TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei

Nagybátran kardját kiragadja szoros hüvelyéből és a tüdőbe hasít, a gyomor közepét beszakítja; belseje megnyílik, bordája betörve, a sebből árad a vér bőven, szennyével elöntve a földet. Nagyhevesen rohan és csap a két sereg össze rohammal: Szolgai mód ez fél azt hajtja a büszke szabadság. [...] Am te. vezér, nyomorult, klastrom szökevénye, te Lőrinc. Egyhúron pendült cinkos több frátereiddel s többi ko/omposok is. ti a titre keriiltök a rostra' Balcsillagzat alatt, boldogtalan óra szülötte lett ama szörnyű halál, a kegyetlen végzet, amely most újdon kínt költött, meg nem könyörült az ítélet: Sápadozó testek gyötrődtek a kínba, halálba: Tagjaikat tépték - ős Pentheus ért ilyen órát. Elvágott, kitekert inak. ujjak a kézen, a lábon, kar. könyök és lábszár, térd. comb darabokra törődik. szétmarcangolnak cafatokra tüdőt meg a hónaljt. szívet, a bélt; szíjjal, hosszút hasogatnak a hátból hóhérok s embert, elevent nyárson sütögetnek. Soknak a féligsült testén több seb feketéllett, mint amilyen kék-zöld volt Théba szülötte. Ophytes. Fel ki sorolhatná, hány csepp hullott ki az égő Testekből! Nincsen Hellespont tengerölében alga se annyi, silány, s vaskos hullámokat is nem vág fel olyan számost sziklás pariján a /óni s Adria-tenger. Elég. kisütődik minden idegszál. mellkas, a belső rész. megroncsolt tagban a rostok. Tűzbe csurog le a vér. tépett vállból lecsöpögve. Mintha tavasz táján olvadva megindul a hólé: fej. nyak, has. csípő úgy ontja a vért feketén ki s ocsmány tócsákká terjeszkedik árja a földön. Jobbágy jaj szava kél. felhangzik a tűz ropogása. csattan a hóhérbárd, felüvölt. akit ér, lezuhanva. Megtölt ez mindent, mindenfele harsan a hörgés: mint ahogyan zendült a Lipari szigetben a barlang lángja, ahol munkált ciklópi kovács, a sicúli és Brontés, Steropés meg a szörnyű, iromba Pyracmon, tömlőből fujtat s olvasztja a földszínű ércet: úgy pattannak szét koponyák, kicsurogx'a velőjük, hullik a tűzre a nedv. sűrűn a pacalja kifordul, véres fortéimét sercegve szakasztja a lángba. Mintha a megrázott fáról lezuhognak a lombon gyűlt essőcseppek vagy a makk, puha héjba ruházott, s mint a folyó csöndes tükörén sok-sok buborékot ver föl a zápor, ekép hólyagzik a bőrön az égés és pattogva reped, kicsöpögve belőle a nedve... " (Geréb László fordítása) "" így szólott. Azután sok vér áztatta ruháját Hóhér tépi le és égő botot ád kezébe és tüzesült koronát helyezeti le királyi fejére; így ékíti fel és így kente fel őt fejedelmül. Mostan a jobbágy-had felbujtóját, vezetőjét így csúfolgatták a királysággal s a bakó még Sárga halántékát izzó vassal sütögette. Töri koponyájának bőven buggyant ki a nedve. Ontja ki agyvelejét füle. szája s az orr üregén át. Úgy amikép az edény nyílásán át az aludt tej. Sűrűsödött folyadék, amidőn a fedél leszorítja. Apránként kicsöpög s a lyukacskákon kiszivárog: Ügy ömlött a velő a tüzes koronának alatta s a förtelmes folyadék mázolta be végig az arcát. Nádpálcával vert szolgái körötte csapatban l 'ad láncol jártak s a királyukat egyre kacagták. Zápolya int. mire most vont pallossal fenyegették Okel, ezért rágják, megtépik a puszta fogukkal nyomban a megroncsolt tagokat s úgy nyeldesik és a Székely testéből jóllaknak, a vérit isszák, úgy falják be húsát hih'ány szolgái uruknak. Ily hóhér-lakomán, vérrel föcskendve be. rútan áll vala szörnyeleges teritékkel ez ördögi asztal: marva, a vére veszett, gyűlölve a fényt meg a lelet, földre ledől, félig holt teste alélva kinyúlik. Lassan az életerő megtér azután a szivébe. [...] így a szerencsétlen Székelyt, amidőn lelocsolták sok vízzel, megtért ismét a halál kapujából Zápolya int s rögvest megeresztik a kócköteléket és amidőn felüdült, isméi int: újra kötözzék Foggal marcangolt Székely csupa seb tetemét most földre teríti a bősz hóhér, hogy négyfele vágja. Sok vérrel belepett ágyékát felhasogatta és feltárja szivét, felnyitja egész kebelét is. Mostan a vad fickó váltig széttördeli csontját, félig evett, bütykös lábát, karját, nyaka szirtjét. Bárki ekép veszek el aki belső háborúságot támaszt! - így szólott s a fejét lemetélte vasával. " (Geréb László fordítása)"

1 111 Taurinus 1519: V. könyv 173-175. lap, 110-196. sor; Geréb 1950: 139-141 43