László Péter szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 7. (Pápa, 1997)

TÓTH PÉTER: A lázadók teste és az árulók büntetése. A pápai vallon zsoldosok kivégzése és a megtorlás hóhértechnológiájának kultúrtörténeti emlékei

kivégzés szertartásához ugyanis hozzátartozott, hogy a testet nem temették el, hanem azt vadállatoknak, kutyáknak, kiéheztetett sertéseknek vetették oda. A pápai zsoldosok halálnemei között számontartott "gonosz fene ebektől" elnyert halál egyébként részben a császárkori római jogot, illetve a keresztényüldözés gyakorlatát idézi fel.

6 A test földi állatokkal (kutyákkal, sertésekkel, férgekkel) történt eltakarítása a halálnem "rútságát", "piszkosságát", "tisztátalanságát" jelenítette meg. 4.2.2. Elve eltemetés: "sokan köldökig az földbe beásván, és sok golyóbisoknak [...] kőessőitől. mintegy ezek testében reáhányva [...] elboríttatván " (Istvánffy) Anonymus Gesta Hungarorumában Szent István hittérítő tevékenysége kapcsán jegyzi meg Szegfű László, hogy Tonuzoba és felesége nem kívánván kereszténynyé lenni, (vagy mert Imre herceget egy lázadás során megölték), ezért Tonuzobát István megtorlásul az abádi révnél élve eltemettette.

67 Bollók János mindezt elvetve Anonymus sorait úgy értelmezi, hogy a kereszténységgel nem élő Tonuzobát végül is pogány szokás szerint az abádi révnél, folyó mellé, vagyis a krónikaíró szerint a keresztény örök élet lehetőségétől megfosztva temették el.

68 Messzire vezetne minket az olyan büntetéstechnika, mint az élve eltemetés korai jelenlétének értelmezése, ugyanis sem korábbi sem későbbi példák nem bizonyítják ennek a büntetésmódnak a 15. század előtti magyarországi jelenlétét. Éppezért Szegfű László hipotézisét elvetve az élve eltemetés első hazai említésének Hain Gáspár Lőcsei krónikája idevágó bekezdését tarthatjuk, melyben egy 1516-ban történt gyermekgyilkossági eset büntetési következményeként olvashatunk az élve eltemetésről. A krónika szerint 1516. április 18-án egy leány, aki megölte gyermekét és ezt tortúrán be is vallotta, elevenen eltemettek és egy karóval döfték át.

69 Annak valószínűségét, hogy ez volt az első ilyen említett eset alátámasztja az is, hogy ez a büntetési gyakorlat csak a felvidéki városokban terjedt el, valószínűleg német közvetítéssel, melyet aztán a Constitutio Criminalis Carolina (1532) büntetötörvénykönyvként való alkalmazása meg is erősített az említett városokban. A Carolina megjelenése utáni időkből Hain Gáspár krónikája a következő eseteket említi. 1582. január 29-én egy szatócsnét mert egy parasztembertől származó törvénytelen gyermekét megölte, elevenen eltemettek.

70 1655-ben egy cselédlányt, mivel gyermekét megölte - a szülés után gyermeke fejét a csatornafedö rácsába verte - eleven eltemetésre és karóval átdöfésre ítéltek. Mivel azonban a katolikus hitből kitért kegyelemből pallossal végezték ki, de előtte mellét a hóhér csípővassal letépte.

71 A felvidéki városok, alkalmazkodva a Carolina rendeleteihez, a 16-17. században Musurillo 1972, Zlinszky 1995. 67 Szentpétery.1937: 117.; Kristó 1995; 347.; Szegfű 1982: 1060-1078.; Vázsonyi 1999: 89. Bollók 1982: 1078-1090.; Vázsonyi 1999: 89. 69 Hain 1988: 21. 7n Hain 1988: 115. 71 Hain 1988: 238.