Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 6. (Pápa, 1996)
Bronzkor a Nyugat-Dunántúlon - Ilon Gábor: A késő halomsíros - kora urnamezôs kultúra temetője és teli-települése Németbánya határában
Sárrét tőzegében a kor gabona magvait kimutatták. A 18. század végi katonai felméréseken jól látható, hogy a frissen, némctajkúakkal betelepített falu határa még éiintetlen, az üveghuta működését még nem szenvedte meg az erdő. A kora középkori bakonyi erdőispánság (adatok a 11-14. századból) tevékenykedésének ekkor már semmilyen nyoma nem látható. A félmedence felszínét homokos vályog és agyagbemosódásos bama erdőtalajok borítják. 250-400 m tszf. magasságban, amelyen lelőhelyünk is található a mérsékelten hűvös - mérsékelten nedves égliajlat a jellemző (ez az egész Eszaki-Bakonyra is helytálló megállapítás). Az évi csapadékmennyiség itt 800-850 mm közötti. Az uralkodó szélirány északnyugat - észak, de a felmedencében, ami némi védelmet is nyújt, nyilván kevert. Ezen a magasságon a júliusi középhőmérséklet 19-19,5 °C. A növények főtenyész-időszakában 300 m felett 16 °C az átíaghőmérséklet, ami ma már csak az erdő- és legelő-gazdálkodásnak felel meg. Az enyhe, mérsékelten hideg tél és a hűvös nyár kisebb hőingadozással jár (21-22 °C), rnint a Dunántúli-dombságon, a Komáromi-síkságon, vagy a Mezőföldön. A Bakony-vidéken a legkorábbi kitavaszodás az igen közeli Pápai-Bakonyalján (és a Balaton-felvidék déli szegélyén) következik be. A vizsgált korban, miután ekkor történik meg először a Bakony-hegységben^ pontosabban az Eszaki-Bakonyban az első, majd az Árpád-korig egyetlen tömeges megtelepedés , a fenti adatok tükrében nyilván „őserdei" tájat feltételezhetünk. Lelőhelyünk ősi vízfolyások villaszerűén szétágazó medrei között van. Bizonyos szakaszokon a még létező forrásoknak (többet már feltárásunk előtt, s további néhányat a feltárás után semmisítettek meg a bányaművelés során) köszönhetően víz is csörgedezik. (Erről a kérdésről és a kistelep késő bronzkori vízellátásáról ld. a fazekasságot, az edénytípusokat tárgyaló 3.1. alfejezetet.) A viz közelségét, valamint a telep hajdani, szűkebb környezetét a malakológiai adatok révén is rekonstruálhatjuk. A vízpartot, annak közelségét a Succinea oblonga, a száraz meleg rövidfüvü legelőt^ vagy rétet a Chondrula és cochlicopa fajok jelzik. A ritkásan települt bokrok is feltételezhetők. (A részletes adatokat ld. az 1. Függelékben.) A területet áthalmozott kőzetliszt (lösz) borítja, amelyre bama erdőtalaj települt. A lelőhelyet egy három halomsírcsoportból álló temető (73 halom) és a temető délkeleti szélén lévő kistelep képezi (4. ábra). A halomsírcsoportok, nyugati irányból indulva L, II. és lü. Az I. halomsírcsoport nagyobb méretű halmai (pl. 23., 43., 49.) körül kisebb halmok csoportja figyelhető meg. A II. csoport két kisebb, elkülönülő (8 + 4) csoportra bomlik. A 8 halomból álló csoporttól keletre egy mélyedés figyelhető meg, amelyben időszakosan J víz is van. A gödör azonban geológiai képződmény, nem hozható összefüggésbe a halmok építésével. A halmok relatív magassága 0,31,8 m, átmérőjük 3 - 13 m. Tíz halom bolygatottnak tűnik, egyet (56.) pedig útépítéssel csonkítottak meg. Zólyomi B.: Tízezer év története virágporszemekben. TermtudKözl (separatum) 1936. 512. és 4. térkép, Zólyomi B.: Magyarország növénytakarójának fejlődéstörténete az utolsó jégkorszaktól. MTA BiolOszt Közi 1 (1952) 511., Soó R.: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényfoldrajzi kézikönyve I. Budapest, 1964. 89-90., Ádám L. etal. 1988. 87-89., Füzes M.: A földművelés kezdeti szakaszának (neolitikum és rézkor) növényleletei Magyarországon. Tapolcai Városi Múzeum Közleményei 1 (1989) 145., Mészáros Gy.: A Farkasgyepü környéki erdők története. In. Az erdőgazgálkodás története Magyarországon. (Szerk. Kolossváry Sz.) Budapest, 1975. 220-224., 3., 5. ábra 35 Ádám L. et.íl. 1988. 102-103., 114-117., 180. Torma I.: A Veszprém megyei régészeti topográfiai kutatások őskori vonatkozású eredményei. VMMK 8 (1969) 79-80. A Ha B és Ha C periódusban már csak néhány bizonytalan leletet és telepet ismerünk azokat is inkább a Magas-Bakony déli részén. Ld. erről Patek E.: Westungam in der Hal Istartzeit. Wciheim, 1993. 3-5. ábra. Hasonló jelenséget, tehát egy addig szinte lakatlan terület R BC-Ha A megszállására csak egy közeli példát említünk, az Alsó-Zala-völgyét. A táj mai szemmel nézve hasonlóan szélsőséges jellegű: lápos, mocsaras vidék. Ld. erről Szőke B. M. - Vándor L.: Kísérlet egy táji egység településtörténeti rekonstrukciójára. ZGy 26 (1987) 86-87. és 2. kép. Az Elba és Saale középső folyásának vidékén a hegyi területek hasonló kori megszállását mutatták ki a paleoökológia módszerével. Ld. Ringer Á.: Paleográfia, paleoökológia és archeológia. In. Régészeti továbbképző füzetek 1 (1982) 20. Füköh Levente (Természettudományi Múzeum, Gyöngyös) malakológus szívességét, hogy az iszapolást és a faj meghatározást elvégezte, ezúton is köszönöm. EKTM RA 1087-91. Futó J. geológus (Zirc, Természettudományi Múzeum) megállapítása, akivel 1993 márciusában jártuk be a helyszínt.
