Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 6. (Pápa, 1996)

Bronzkor a Nyugat-Dunántúlon - Kiss Viktória: Megfigyelések a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája edénydíszítési technikájáról

A vízszintes sávos mészbetétágyakból gyakran rjáromszög-minták "lógnak le", ezeket sima végű, négyszögletes átmetszeni eszközzel „pecsételték be" (Papkeszi 3. tábla 4). Gyakran ugyanezzel a módszerrel, vagyis széles, lapos eszköz négyszögletes vagy téglalap átmetszetű végének folyamatos egymás mellé nyomkodásával alakították ki a vízszintes, széles mészbetétágyakat és zegzug mintákat is (Juta 1. tábla 4, Balatcmleile-Rádpuszta 1. tábla 5, 2. tábla 1, Papkeszi 3. tábla 4). Ez a tecnnika az átmeneti periódusban lépett fel - a tekercselt pálcikás technikát kiegészítve (érdekes megfigyelni, hogy az átmeneti korszak edényeinek peremén néhány kivételtől eltekintve kizárólag tekercselt pálcikával készített széles mészbetétágyak helyezkednek el, míg a nyak és váll találkozásánál, illetve a hason előfordul mindkét technika, de gyakoribb az eszközbenyomkodásos). Az edény hasára lenyúló minták ­melyek szintén korjelzők, hiszen korábban a kisapostagi kultúra fazekasai csak az edény nyakát és fülét díszítették 13 - szinte kizárólag ez utóbb említett módszerrel készültek (6. tábla 1). Később az eszközbenyomkodásos technika - ahogyan Torma I. a mészbetétes keiámia dél-dunántúli csoportjának korai fázisában megfigyelte — nagyrészt kiszorította a tekercselt pálcikát, bár az edények peremének díszítésében a elél-dunántúli mészbetétes kerámia életének végéig megmarad a széles tekercselt pálcikás mészbetétágy vagy utánzata. 1. ábra: A kisapostagi kultúra kerámiadíszítésének módja és eszközei (Méri 1942, I. kép nyomán) Fig. 1.: Methods and tools of the ceramic-decoration of the Kisapostag culture (after Méri 1942, Fig.l) 13 Torma 1978.21,23. 14 Torma I.: Das Gräberfeld von Szakály aus der mittleren Bronzezeit. MittArchlnst (1971) 39-42; Torrn» 1978. 23.

Next

/
Thumbnails
Contents