Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 6. (Pápa, 1996)
A veszprém megyei középkor-kutatás új eredményei - Takács Miklós: Veszprém megye 10-11. századi kerámiája
is bejegyezték a leltárkönyvbe, hogy - a hajkarikához hasonlóan - azok is a „C" jelű objektum, azaz egy kcmencebokor betöltéséből származnak. A teljesség kedvéért pedig azt is meg kell itt jegyeznem, hogy más feltárásokon is szoktak néha előkerülni olyan 10-11. századi tclepjelenségck, amelyek betöltésében alig van lelet A túl szigorú véleményalkotás vagy vádaskodás látszatának elkerülése végett még kiemelném azt is, hogy a fentebb utalt két ,,múzeumi baleset" sajnos nem egyedi jelenség. Azaz, egyáltalán nem csak a veszprémi múzeumra jellemző az, hogy a raktári hely hiánya miatt a muzeológusok nagyarányú selejtezésekre kényszerültek. Tény azonban az is, hogy egy-egy ilyen akciónak általában olyan korszakok és témakörök szoktak áldozatul esni, amelyek iránt az illető múzeumban az adott pillanatban egyetlen szakember sem érdeklődik igazán. Az általam átnézett ásatási leletek közül a Halimba-cseresi, a Veszprém-Komarov úti, Veszprémvári vagy a Zirc-kistemplomi töredékek nem elemezhetők stratigráfiai együttesenként, mivel ezeket rétegtani vagy objektum-összefüggések nélkül gyűjtötték. E hiányosság is nagyobbrészt objektív okokra vezethető vissza. így pl. a Veszprém-vári töredék a 19-20. század fordulóján került múzeumba, és ekkor még nem számított igazán fontos szempontnak a lelőkörülmények tisztázása. Halimba-cseresi és a Veszprém-Komarov úti lelőhely esetében a bizonytalansági tényező onnan ered, hogy a telepjelenségeket még az ásatás megindulása előtt bolygatták meg. Zirc esetében pedig a templom illetve más kőépületek alaprajzára koncentráló, 1943-as kutatás során nem figyelték meg az egyes rétegeket, a beásások pontos sorrendjét . Itt azonban az ásató Nagy László mentségére szól az, hogy a feltárás egy igencsak^ összetett stratigráfíájú, a késő középkorban és az újkorban többször is bolygatott lelőhelyen folyt . Méri István alapvető munkássága előtt pedig még nem terjedt el a középkori lelőhelyeken a rétegek pontos szétválasztásának és dokumentálásának a módszertana. Forrásanyagom másik részét a terepjárások során gyűjtött úgynevezett felszíni leletek alkotják. A terepbejárások tekintetében Veszprém megye jóval szerencsésebb helyzetben van az országos átlagnál. Ugyanis a Magyarország Régészeti Topográfiája c. projektum keretei között a megy-e egész felszínét sikerült régészetileg átvizsgálm, és az eredmények négy kötetben meg is jelentek . A dolgozatomhoz csatolt lelőhely-jegyzékből azonban kiderül, hogy e négy kötetből csak két és felet használtam fel, azaz nem vizsgáltam át a néhai keszthelyi és tapolcai járás lelőhelyein gyűjtött cserepeket. Az egykori keszthelyi járás esetében eljárásomat az indokolhatja, hogy a terepbejárási munkák elvégzése után c terület ismét Zala megye része lett. A néhai tapolcai járás esetében pedig abból indultam ki, hogy e kistáj minden valószínűség szerint nemcsak a 9. században kapcsolódott erősen a zalavári központhoz 56 , hanem még a magyar honfoglalás utáni időszakban is. Lásd pl. a Ménfőcsanak-Szeles dűlői 2. objektumot: Takács 1993, A kisalföldi... 2. t (ezen objektumban ugyanis csak 8 db korai Árpád-kori cserép volt, többszáz római kori töredék kíséretében!) 51 Koppány 1972. 139-140. 52 Cs. Dax - Éri - Mithay - Palágyl - Torma 1972. 263. Legfontosabb munkái az Árpád-kor vonatkozásában: Méri I.: Beszámoló a Tiszalök-rázompusztai és Túrkeve-mórici ásatások eredményeiről. I. ArchÉrt 79 (1952) 49-67.; Mért I.: Árpád-kori népi építészetünk feltárt emlékei Orosháza határában. RF Ser II. 12. Budapest, 1964; Mért I.: Árpád-kori falusi és gabonaörlő és kenyérsütő berendezések. MMMK 1969-70,69-84. Bakay K. - Sági K. - Kalicz N.: Veszprém megye régészeti topográfiája. A keszthelyi és a tapolcai járás. Magyarország régészeti topográfiája 1. Budapest, 1966.; Éri - Kelemen - Németh - Torma 1969; Bakay Kalicz - Sági 1970; Cs. Dax - Éri - Mithay - Palágyl - Torma 1972. Az átnézett leletegyüttesek: Adorjánháza L, 11., 12.; Ajka 13.; Ajkarednek 1.; Alsóörs 4.; Aszófő L; Bakonygyirót 5.; Bakonykoppány 6.; Bakonynána 10.; Bakonyoszlop 2.; Bakony szentlászló 4.; Bakonytamási 4.; Balatonalmádi 7.; Balatonfőkajár 7.; Baiatonszőlős 3.; Csetény 6.; Csögle 4.; Devecser 14.; Felsőörs 3.; Halimba L; Iszkáz 4., 6.; Jásd 7.; Jásd 9.; Kamond 1., 9.; Kisberzseny L; Kiscsősz 6.; Kispirit 2.; Kup 2.; Külsővat 13., 15.; Küngös 1.; Lovas 3., 9.; Magyargencs 15.; Marcalgergelyi 2.; Marcaltő 18.; Mezőlak 5.; Noszlop 2., 6.; Nyárád 2.; Nyirád 2., 12.; Pusztamiske 5.; Somlószőlős 5., 7.; Somlóvásárhely 5., 8. ; Szapár L, 5.; Szentgál 7.; Szerecsen 2.; Szőc L; Tihany 13.; Tótvázsony 11., 12.; Városlőd 4.; Várpalota 15.; Vászoly 8.; Veszprém 54., 60., 62., 65.; Vörösberény 2. (összesen 70 lelőhely). 56 E központ történetét és régészeti leleteit áttekintette: Cs. Sós Á.: Die slawische Bevölkerung Wcstungams im 9. Jahrhundert. Veröffentlichungen der Komission zur archäologischen Erforschung der spätrömischen Raetien der BAW und der Komission für Bayerische Landesgeschichte bei der BAW. München (1973); Szőke B. M.: Kora középkori tanulmányok I. (A Kárpát-medence 9-10. századi régészeti kutatásának vázlata
