Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 6. (Pápa, 1996)

A veszprém megyei középkor-kutatás új eredményei - Vörös István: Kora Árpád-kori Hanta falu állatcsontleletei

Ló A lócsontok között egy vékony, karcsú csontozató és nagyközepes marmagasságú egyed maradványa is volt (96/1. ház, mt = 141,3 cm). Kutya Az erősen fragmentait kutyacsont két házban (95/1., 96/1.) volt. A vékony koponya és egyenes karcsú mandibula töredék egy közepes méretű munkakutya maradványa. Baromfiak közül mind a házityúk, mind a házilúd közepes méretű. Az állatok hasznosítása Az áUatmaradványok, és egyedek életkor szerinti megoszlása (2. táblázat) jól jelzi azok hasznosítását is. A szarvasmarhák 60%-a, a juhok 80%-a érte meg a kifejlett kort, csak azután vágták le őket. A sertéseknek csak 27%-a kifejlett korú. A szaivasmarha és a juh többhasznosítású háziállat volt. Az élő szarvasmarhának felhasználták az igavonó erejét a földművelésben és a szállításban, tejét fogyaszthatták. A juhok gyapja, tejéből készített élelmiszerek növelték az állat gazdasági értékét. A juhok vágása rendszeres, a szarvasmarhák - különösen a borjak - vágása alkalmi lehetett. Fajok Db Egyed Infantilis Juvenilis Adui tus Szarvasmarha 299 20 1 7 12 Juh 64 10 — 2 8 Sertés 82 15 4 7 4 Ló 5 5 — 2 3 Kutya 9 2 — — 2 Házityúk 9 5 — 2 3 Házilúd 5 3 — 1 2 összesen 473 60 2. táblázat: Pápa-Hanta. Az állatok egyedszáma, életkorcsoportok szerinti megoszlása Tabelle 2: Pápa-Hanta. Verteilung der Tiere nach Zahl der Individuen und Lebensaltergruppen A 95/2. ház 4-6, 10 hónapos malac maradványai - egyidejű levágásukat feltételezve - azt jelezhetik, hogy a sertéseket már évente kétszer fiaztatták. Bármilyen évszak-pár (tél-nyár, tavaszősz) variációt is alkalmaztak, télire védett zárt helyen kellett a sertéseket tartani. A nemesebb - nagyközepes - hátasló birtoklása vagyonos tulajdonost feltételezhet. A gazdasági haszonállatok csontmaradványainak anatómiai megoszlását a 3. táblázat tartalmazza. Az állatok fejének szétbontása és feltörése miatt sok az ún. fej-régió maradványa. A szarvasmarha fejét középen ketté, majd a homlokát a szemüreg alatt haránt hasították (1. ábra). Feltörték a juh és a sertés koponyáját is. A hátgerincről a mellkast kétoldalt leliasították, „orjára" borították. A bordasorokat a szarvasmama esetében további 80/150 mm-es, a juh és a sertés esetében pedig 60/100 mm-es szeletekre vágták. A középkori ételkészítés gyakorlatával függhet össze az a jelenség, hogy a hosszúcsontokat is apró darabokra vágták-törték össze. Minden csonttöredék részben darabolás, részben a sütés-főzés „eredménye". A csontokon előforduló vágási/hasítási sérülések elvétett, vagy nem kellő erejű 4 Vitt O.V.: Losadi pazyrykskih kurganov. SA. 16 (1952) 163-205.