Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 3-4. (Pápa, 1992)

T. Bíró Katalin: Adatok a korai baltakészítés technológiájához

A kétféle (helyi gyártású, illetve készen behozott) egység közötti különbségtétel elsősorban nem a nyersanyag származási helyének megállapítása segítségével történt - bár ennek kétségtelenül jelentős szerepe van - hanem a helybeli gyártást dokumentáló technológiai típusok, hulladékok elkülönítése segítségével. A kőanyag feldolgozása során felfigyelhettünk egy sajátos, a lelőhelyen - különösen súly szerinti gyakoriság szerint - igen jelentős nyersanyagra, amelyet makroszkóposán sötét, tömör andezitnek határoztam meg (I. tábl.). A meghatározást befolyásolta, hogy a lelőhely anyagában rendkívül gyakori nyersanyagot feltételesen a közeli Cserhát vagy Mátra vulkáni összleteiből származónak véltem. A részletes vékonycsiszolati vizsgálat szerint inkább igen finom szemű bazaltról van szó, amely mikrokristályos földpátos alapba hintett magnetitszemcséket és üde, illetve gyengén átalakult olivint tartalmaz, amely feltehetőleg a lelőhelyhez legközelebbi bazalt-előfordulásból, a mintegy 100 km-re lévő nógrádi bazaltvulkánok anyagából származik. A nyersanyag származási helyének tisztázását szolgáló bejárások szerint a Galga felső folyása mellett gyűjthető sötét, erősen bázikus összetételű andezit felhasználása is valószínűsíthető. A nógrádi bazaltvidékkel való kapcsolat, a terület vízrajzának ismeretében, szintén elképzelhető. Az összefoglalóan „bazalt" néven elkülönített tárgysorozatban viszonylag kevés ép csiszolt balta, azonban annál több félkész, csiszolatlan, pattintással kialakított balta alapforma, nyersanyagszilánk, nyersanyagtömb és csorbult, töredékes eszköz került elő. A kész tárgyak, az általánosító „balta" megjelöléssel szemben inkább vésők, kaptafa alakú és trapéz alakú típusok, illetve véső/balták (2-4. kép). Igen kevés a nyéllyukas eszköz és töredék. A félkész termékek a fenti jellegzetes kész-formákra hasonlítanak (5. kép 3-6., 6. kép): a szilánkok formája a primitív „clactoni" jellegű, kemény ütős technikára utal. Elkülöníthetők a nyersanyagtömbök mállott felszínének eltávolítására szolgáló, ún. kéreg-eltávolító szilánkok. A műhely-tevékenység, helyi gyártás látványos bizonyítéka az újra összeállítható szilánkok jelenléte; ilyeneket itt is megfigyelhettünk (7-10. kép). A megmaradt nyersanyagtömbök mintegy három kilós, többnyire gömbölyded bombák (11-14. kép). A tényleges bazalteszközökön és gyártási hulladékaikon kívül a telepen számos olyan kőtárgyat, „szerszámkövet" találtunk, amelyet egyértelműen a baltagyártással lehet kapcsolatba hozni. A megmunkálási folyamatot tekintve ezekből elsődlegesek a kerek, általában rendkívül kemény hidro-kvarcitból készült ütőkövek, kalapácsok. Elég gyakran egyszerű kvarcitkavicsok minden további alakítás nélkül használatosak, de Aszódra különösen jellemző a legtöbbször gömbölyded magkövekből kialakított kerek kalapács (15. kép 3- 5). Úgy tűnik, ez a forma az egyik legáltalánosabb szerszámkő, aminek felhasználása az őskor végéig jellemző marad. A kemény ütővel történő durva megmunkálás után a kialakított alapforma némileg emlékeztet a korai „szakócákra". A további megmunkálás, csiszolás, a jelek szerint különféle szemcseméretű homokkő-sorozaton történt. Megfigyelhettük az aszódi telepen, hogy a csiszolókövek - ugyanúgy, mint az a modern gyakorlatban is szükséges - eltérő szemű és keménységű sorozatot adnak, a durva kvarcitos homokkőtől a finom, esetleg még textiliával is puhított polírkőig (16-17. és 18. kép 2.), amelyen a csiszolt eszköz végső, tökéletes tükörsimaságig történő polírozása folyt. A legdurvább csiszolókövek szemcsenagysága a mm-es nagyságrenddel kezdődik; ezen a póluson funkcionálisan - és gyakorlatilag is - egybeesik az örlőkövekkel. Amint az a későbbiekben is kiderül, a szerszámkövek gyakran több, egymástól alapvetően eltérő funkciókra is alkalmasak és használatosak voltak. A csiszolókövek közül leglátványosabbak azok a homokkő csiszolók, amelyeken a csiszolt balta lenyomata világosan kivehető (22-23., 24. kép 3.). Ezeket a gyártási sor legutolsó láncszemeként tarthatjuk nyilván. Valamennyi balta lenyomatos homokkő a legfinomabb szemcsenagyságú, szinte kenhető homokkőből készült: részben a formából, részben a kőzet minőségéből adódóan valószínű, hogy a forma teljes kialakítása után a polírozáshoz használhatták ezeket a lenyomatos csiszolóköveket. A legjelentősebb darabon a lenyomaton kívül durva szövésű textília negatívja is megfigyelhető (18. kép 2.). Jellemzőek a sarok- és élcsiszolók, de a teljes felület lenyomata sem ritka. A lenyomatos csiszolókövek természetesen nem korlátozódnak a csiszolt baltaformákra, sőt, sokkal jellemzőbb és általánosan ismert a csonteszközök, elsősorban csontárak, tűk csiszolására szolgáló, ezeknek negatívjait hordozó csiszolókő (18. kép l.,4-5.). A csiszolóköveken nem csak a balták, csontok csiszolása folyt: emellett a festékek porítása is ezen történt (2021. kép). Egyes darabokon fúrásnyomok is mutatkoznak (5. kép 3., 24. kép 4.). Számos csiszolókő örlőkőként is használatos volt. Megállapítható, hogy a tárgyakat minden lehetséges célszerű módon igyekeztek hasznosítani. A lenyomatos csiszolókövek ugyanakkor formai szempontból erősen emlékeztetnek a legkorábbi öntőmintákra: megkockáztatható az a feltevés, hogy az első, még kalapált réztárgyakat ilyen negatívokba verhették bele, és később némi módosításokkal, az öntőformákhoz is előképként szolgáltak. A legkorábbi homokkő öntőformák ugyanis rendkívül emlékeztetnek ezekre a baltangetívokra. A csiszolt kőeszközformák és a korai fémtárgyak közötti formai (nyilván a funkcióval szorosan összefüggő) egyezésekre már Patay Pál is felhívta a figyelmet a fényeslitkei és jászladányi temetők eszközanyagának elemzése kapcsán (PATAY 1968). Az aszódi leletegyüttes kiemelkedő jelentőségét az adja, hogy a sok fázisból álló komplex műveletsor valamennyi, egymással szorosan összefüggő eleme megtalálható.