Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 3-4. (Pápa, 1992)

Temesváry Ferenc: Janicsáry Sándor országgyűlési képviselő feliratos szablyája

Az ünnepeltet TISZA Kálmán vezette föl karonfogva, ROHONCZY Gedeonnal együtt, aki a kardot vitte. Megjelentek SZILÁGYI Dezső a képviselőház elnöke, BERZEVICZY Albert és LÁNG Lajos alelnökök, BÁNFFY Dezső báró miniszterelnök, DARÁNYI, PERCZEL, WLASSICS miniszterek, továbbá képviselők és újságírók nagy számban, úgyhogy az I. osztály ülésterme zsúfolásig megtelt. Az ünnepelthez ROHONCZY Gedeon a következő beszédet intézte: „Mélyen tisztelt képviselőtársunk, sze­retett volt korelnökünk! Képviselőtársaid azon mély tisztelet és nagyrabecsülés kifolyásából, mellyel irántad vi­seltetnek, elhatároztuk, hogy a millcnnáris országgyűlés alatt kifejtett korelnöki működésedért egy emlék­tárggyal fogunk meglepni. Engem ért a szerencse, hogy képviselőtársaim nevében ezen emléktárgyat megvá­laszthassam, hogy azt nevükben a mai napon neked átnyújthassam és egyúttal érzelmeinket előtted tolmácsol­hassam. Nem szándékozom hosszas lenni, mert őszinte érzelemből fakadt rövid szavak többet nyomnak, inkább a szívhez szólnak, mint a hosszas dikciók. T. képviselőtársunk! Te az Isten kegyelméből 76 éves kort értél el, s az Isten eme kegyelme és választóidnak bizalma folytán lettél a millenáris országgyűlési ciklusnak korelnöke. Ez még magában nem érdem. De igenis érdem az, hogy azon hajót, melyet az isteni gondviselés részedre kijelölt, egész életedben úgy kormányoztad, hogy a sok vihar dacára, amely azt ily hosszú életkoron át érhette, az egyenes útról soha leterelni nem enged­ted. Feszült vitorlával haladtál nyilvános pályádon egy rév, egy cél felé, melynek árbocára a tiszta erkölcs és igaz hazafiság van felírva. T. bátyánk! Bennünket, képviselőtársaidat pártkülönbség nélkül a te szeplőtlen jelle­med, igaz hazafiságod párosulva tiszteletreméltó koroddal indított tehát arra, hogy a mai napon téged e dísz­karddal megtiszteljünk. E kardnak pengéjébe téged őszintén tisztelő képviselőtársaid neve van bevésve. Szín­arany markolata a te arcvonásod igazi kuruc magyar vonásaidat tünteti fel. Azon szívből jövő óhajjal nyújtom át képviselőtársaim nevében eme kardot. Engedje az Úristen, hogy ezt még igen sokáig hordozhasd, de főleg körelnöki minőségedben. - Még egy óhajunk volna. Amint látni méltóztattál, e kard markolata a te kápmásodat tünteti fel. Ennek egy célja volt. Az a célja, hogy ha majd azon hajó, amelyet te egész életedben oly egyenes irányban kormányoztál, egyszer majd adja Isten, hogy mentül később eljut ama révbe, ahová mindnyájunk élethajójának el kell jutnia, hagyd vissza e kardot a jövő ezredévi magyar országgyűlés számára, hadd lássa mindenkor a jövő nemzedéke ezen igaz őszinteséget, szerénységet hazafisággal párosultan visszatükröztető ar­cot a te igazi kuruc magyar vonásaiddal." Janicsáry átvette a kardot Rohonczytól, majd így válaszolt: „Mélyen t. képviselőtársaim! Elhalmoztok dicséretekkel; ezeket ugyan elfogadni talán kissé sok volna. Igaz én mindig egy irányt követtem, de nem vezettem soha. Politikai nézeteimet nem oktrojáltam soha senkire. Tudván azt, hogy gyenge vagyok, szerényen igyekeztem távozni mindenünnen, ahol valakinek útjában állhat­tam volna. De azért tudom, hogy mit jelent ez a drága emlék; szól ez a lovagiasságnak, becsületességnek és még hozzáteszem a hazafiasságnak. Ez volt az én fő törekvésem életem egész folyama alatt; a becsület, a lovagias­ság volt az az erély, amelyet magamban tápláltam. A régmúltban sok hazafi volt, akik felismerték bennem ezt a törekvést, de ők már rég porladoznak, őrájuk nem hivatkozhatom; hanem örülök, hogy a mostani generációnak, főleg a fiataloknak tiszteletét is megnyertem és fő törekvésem lesz mindig, hogy azt meg is érdemeljem. Ezt a kedves ereklyét pedig t. barátaim meg fogom becsülni és gondom lesz rá, hogy az utánam örökségképpen száll­jon a magyar képviselőházra. Sajnálom, hogy igen előrehaladt korom miatt a haza érdekében már többet nem használhatom. És mert tiszta szívből kívánom, hogy a magyar Hadúr titeket is addig éltessen, mint engem. Fo­gadjátok köszönetemet." Lényeges eltérést a lapok közlésében nem találunk. Valamennyien kihangsúlyozzák, hogy „Egész vagyonba, 1400 pengő forintba került ez a kard, melynek fogójára színaranyból van ábrázolva Janicsáry Sándor tipikus alakja, fején kócsagtollas kucsmával". Másutt a kucsmát süvegnek írják, mely lényegesen félrecsapott. Ke­rületének lapja, a Temesvárer Zeitung is kihangsúlyozza: „ ... sein Griff aus purem Golde". 20 Az átadási ünnepségen természetesen jelen volt a nem véletlenül felsorolt 165 politikus is: 21 Andrássy Géza gróf. Pesten született 1856. július 22-én. Gömör-Kishont megye szabadelvű küldötte. A Ma­gyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja, az Andrássy .féle vasmű tulajdonosa 1891-1897-jg, majd 1910-ben országgyűlési képviselő. 1898-tól a főrendiház tagja. Tisza István első miniszterelnöksége alatt a disszidensekhez, később az alkotmánypárthoz csatlakozott. Budapesten hunyt el 1938. augusztus 29-én. Andrássy Tivadar gróf Párizsban született 1857. július 10-én. Zemplén megye küldötte, szabadelvű program­mal. Politikus, festő, az MTA igazgatósági tagja. A boszniai okkupációban mint segédtiszt vett részt. 1890­től a képviselőház alelnöke. Budapesten hunyt el 1905. május 13-án. Apponyi Albert gróf Bécsben született 1846. május 29-én. Jász-Nagykun-Szolnok megye nemzeti párti küldöt­te. Az MTA tagja. 1872-től Deák-párti, majd a Sennyey-féle konzervatív párthoz csatlakozott. 1878-tól az egyesült, mérsékelt ellenzéki párt vezére. 1899-ben belépett a kormánypártba, majd újra megszervezte az El-

Next

/
Thumbnails
Contents