Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

Ilon Gábor-Sabján Tibor: XV. századi cserépkályhák Külsővatról

A paraszti kályhakészítés gyakorlatában a keret elhelyezésének két módja alakult ki. Egyiknél előre a korongra helyezik a keretet, amelyet azután alulról igazítanak a helyére. A másik esetben a keret elhelyezése felülről történik. Egyik tál alakú csempénken megfigyeltük, hogy külső palástján éles benyomások követik egymást, melyek a keret felemelésekor kerültek a csempe szélesedő részére. Mivel csak ezen az egy csempén tapasztaltuk ezt a jelenséget, feltételezzük, hogy a fenti nyom a rosszul rögzített keret leesése miatt kerülhetett a csempére. Ez tehát egy fél évezredes apró műhibára utal. Sarokcsempe készítése A sarokcsempe készítése egy normál csempe és egy fél méretű saroklap összeragasztásából áll, függetlenül attól, hogy tál alakú vagy domborműves csempéről van-e szó. Ebből következik, hogy a sarokcsempe szélessége 1,5-2 cm-rel nagyobb, mint magassága. A sablonban készült saroklapot és a csempét csak némi szikkadás után lehetett egymáshoz ragasztani. Ehhez a felületek megnedvesítése - esetleg megfaragása - után hígabb agyag kellett. Az ülesztés vonalát hátúból agyaggal kenték ki, de nem teljes hosszában, hanem csak a két szélén, ahol jobban hozzá lehetett férni (pl. VII. tábla, 8. ábra). A csempe éle mellett keskeny lapocskával két vájatot húztak, majd élét X alakú benyomkodásokkal díszítették úgy, hogy a motívumok egészen a vájatokig értek. Saroklap csak kis mélységű csempéhez kapcsolódhatott (9. ábra)! 9. ábra. Sarokcsempe helyzete a kályhafalban 9. Darstellung Anordnung der Eck-Kacheln in der Of en wand Domborműves csempék készítése A domborműves csempék előlapja sablonban készült. Az előlaphoz hátulról ragasztották hozzá a korongolt tál alakú csempét. A hátrész megformálásában két típust különböztetünk meg. Az egyik úgy készült, hogy a tál fenekén az összeragasztás előtt lyukat vágtak, majd ezen keresztül nyúltak a csempe belsejébe, hogy az illesztési helyeket ki tudják kenni. Az ilyen hátrész hosszúsága megegyezik a hosszabb típusú tálakéval. A csempe hátán vágott nyílás kisebb, mint a fenéklap. A másik típusú hátrész ennél rövidebb, mivel az összeragasztás előtt a tál alakú csempe egész fenéklapját levágták. A csempék között ez utóbbi megoldás volt a gyakoribb. Alkalmazásuk nem mutat törvényszerűséget. Az előlapokhoz használt sablonok készítésmódjára a motívumok elemzéséből következtethetünk. A legtöbb csempén nagy biztonsággal megállapíthatók a fa megmunkálásából adódó jellegzetességek, éles bemetszések, vésőnyomok (pl. Szt. Györgyös és oroszlános kályhacsempék). Az is megállapítható, hogy a megmunkálás nem egy pozitív farr.inta előállítására irányult, hanem közvetlenül a sablonba vésték a motívumot. így történhetett, hogy a sablonon helyesen megrajzolt címerkép a csempéken negatív elrendezést, azaz tükörképet mutatott. Hasznos eredményt hozott a motívumokat szegélyező keretek vizsgálata is. Egyes részletek megerősítik azt a megfigyelésünket, hogy a faragás a sablonon történt. Például a Hunyadi-címeres csempe kiálló farkasfogas keretelését pozitív formában szinte lehetetlen elkészíteni.