Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

Ilon Gábor-Sabján Tibor: XV. századi cserépkályhák Külsővatról

Vizsgáltuk a kereteket a képmezó'khöz való viszonyuk alapján is. Eszerint a csempék két csoportra oszthatók. Egyikbe az eredeti nagyságú képmezővel és a hozzá tartozó egyszerű kerettel ellátott csempék tartoznak. Ilyen pl. a Hunyadi-címeres és a jobbra haladó Szt. Györgyös II. csempe. Ezeket a csempéket az eredeti fadúcról készítették. A másik csoport csempéin több rétegből álló összetett kereteket találtunk. Jellemzőik, hogy a képet övező szegély után még újabb díszítmények, gyöngysorok és hornyok keretezik a csempét. Ebből arra következtettünk, hogy a csempéket nem az eredeti fadúcról nyomták, hanem valamilyen oknál fogva a pozitív csempéről készítettek negatívot. Ennek anyaga minden valószínűség szerint agyag lehetett. A csoport legjellegzetesebb ilyen darabja az egyedi csempék közé sorolt balra haladó Szt. Györgyös csempe, amelynek homloklapján a különböző keretek lenyomatai teszik ki a felület nagy részét (XIII. tábla). Azt is megállapíthattuk, hogy a sablonba az agyagot kézzel nyomták bele, anélkül, hogy ehhez durva szövésű vásznat használtak volna. Dongás fél csempe készítése A félcsempék előlapját sablonban préselték ki, hátrészét korongon készített szabályos henger félbevágott darabjából nyerték. A félhenger két végét kördarabkákkal zárták le, majd a henger hátuljára lyukat vágtak. A két rész összeragasztásakor az ülesztési vonalat a nyíláson benyúlva, puha agyaggal kenték ki. A párta készítése Az egyik legegyszerűbben elkészíthető csempe. Az agyagból kb. 2 cm vastagságú lapot vágtak, majd szikkadása után egyszerű sablont helyeztek rá és a széleinél késsel körülvágták. Vágáskor a kést ferde helyzetben tartották. A sablon levétele után a minta ívei alatt még két hornyot metszettek az agyagba. Tál alakú félcsempe készítése A korongon felhúzott kisebb tálat téglalap alakú kerettel szögletesre formálták. A művelet során a csempe feneke oválisra deformálódott és kissé meghajlott. A keret lenyomata 1,8 cm vastagságú, ami azt jelenti, hogy maga a keret kb. 2 cm vastag lehetett. A mérműves szájú, tál alakú kályhaszem készítése Egy rendesen elkészített tál alakú csempe szájának belső oldalaira 4 db agyaglapocskát ragasztottak. Szikkadás után késsel vágták bele a díszítményeket. A mérműves oromcsempe készítése A külön kerettel készített, és az üres csempénél alacsonyabb háromszögletű tálra kb. 2 cm vastag agyaglapot ragasztottak. A ragasztás az ismert módon történhetett, a két bőrkeményre szikkadt elem felületeit megnedvesítették, majd hígabb agyaggal bekenve egymásra nyomták. A találkozási helyek kikenése, majd gondos elsimítása után következett az előlap díszítése. A különböző csempéken látható azonos jellegzetességek alapján (pl. sarokrozetták dőlése) arra gondolhattunk, hogy a motívumokat sablonnal jelölték a csempékre. A kompozíció korokból és rozettákból felépített, egyszerű, de hatásos. A díszítés elve az volt, hogy a kompozíció negatív foltjait vágták ki. Munka közben a kést tudatosan ferdén tartották, mintegy ezzel is növelve a kész csempe plasztikai hatását. A legnagyobb körgyűrű felületét sugárirányú rovátkolással díszítették. A lovagfej'es csempe készítése Ez a csempe - mint ahogy már utaltunk rá - egy mérműves előlapú háromszögletes oromcsempe és egy lovagfej egyesítésével jött létre. A fej és a csempe összedolgozásának időpontját szerencsésen meg lehetett állapítani. Az összeépítés akkor történt, amikor az előlap már rajta volt a korongolt háromszögletű hátrészen, de az áttöréseket még nem végezték el. Az összeragasztás után a két rész közötti különbségeket több rétegben felhordott agyagkenéssel tüntették el.