Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

P. Szabó György: A türelmi rendelet (edictum tolcrantiae) fogadtatása és hatása Veszprém vármegyében, a pápai és a veszprémi református gyülekezet történetének tükrében

ACTA MUS EI PAPEN

SIS PÁPAI MÚZEUMI ÉR TESÍTŐ 2 - 1989 P. SZABÓ GYÖRGY A TÜRELMI RENDELET FOGADTATÁSA ÉS HATÁSA VESZPRÉM VÁRMEGYÉBEN A PÁPAI ÉS A VESZPRÉMI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET TÖRTÉNETÉNEK TÜKRÉBEN Témánkat az akkori két legjelentősebb Veszprém megyei városban élő reformátusok gyülekezettörténetének vetületében vizsgáljuk és világítjuk meg. Célunk a gyülekezettörténetírás analizáló jellegénél fogva az, hogy a türelmi rendelet problematikáját „alulról felfelé" haladva szemléltessük, hozzájárulva és új adalékokat szolgáltatva az eddig kialakult általános képhez. Úgy érezzük, hogy a pápai és veszprémi református gyülekezetek sorsának és küzdelmének átfogó bemutatása a türelmi rendelet megjelenésétől (1781) vallásgyakorlatuk visszaállításáig, (1783), egyúttal fényt vet a vármegyének a rendelethez való viszonyulására is. E két exponált helyen működő, nagy múltú egyházközség sorsának alakulása, szerepe, helyzete és küzdelme a korábbi időszakokban, de különösen a jelzett időhatárok között nagyon hasonló, így történeti analógiákra, illetve párhuzamos megközelítésre adódik alkalom. Veszprém vármegye is azon megyék közé tartozott, melyek jobban ki voltak téve a „Habsburg sas" közelségének, Bécs hatóerejének. Az ellenreformáció korában oly veszélyes és káros közelség II. József uralkodása idején - a szóban forgó gyülekezetek számára is — előnnyé vált, hisz az akkori viszonyokhoz mérten aránylag „rövid idő" alatt tudtak feljutni Bécsbe és Pozsonyba a szükséges ügyek intézése, kérvények beadása, audenciákon való megjelenés végett, s ügyük hátrányos alakulása esetén gyakrabban tudtak reflektálni, új folyamodványt benyújtani. E hatékony és közvetlen kapcsolat kialakításában jelentős szerepe volt az ágensnek, ki által információkhoz juthattak, vagy azokat juttathatták tovább*' és eligazodhattak a bécsi és pozsonyi ügyintézés labirintusában. Veszprém és Pápa közéleti-politikai súlyát jelzi, hogy a XV. századtól felváltva itt tartották a megyegyűléseket. A XVIII. században Veszprémben építették meg a megyeházát, sőt II. József idejében Veszprém szabad királyi várossá tételének gondolata is felmerült.' Pápát és Veszprémet a középkorban ismételten civitásnak jelölték a források, de a XVI. sz.-tól ez a megnevezés csak ritkán jött elő, gyakoribb volt az oppidum kifejezés. Lakosait bár cíviseknek ill. polgároknak nevezték, jogilag és gazdaságilag messze álltak a szabad királyi városok polgárságától, nagyban függtek a földesúrtól. Az különböztette meg őket a falusi jobbágyságtól, hogy kötelezettségeik egy összegben voltak megállapítva és rendelkeztek a városi tanácson vagy magisztrátuson keresztül bizonyos önállósággal és önbíráskodási joggal, de az úriszék bármikor felülbírálhatta ennek döntéseit. A lakosságot a XVIII. században két nagy státus, a nemesek és az oppidánusok alkották, ez utóbbiakhoz számítva a zselléreket. Bár mindkét városban aránylag nagy számban éltek nemesek, jogi szerepüket csökkentette, hogy jobbára birtoktalanok lévén függőségben álltak a földesúrral. Valójában a nemesség sem képezett önálló rendet, hanem beletartozott az egységes polgárságba.

5 A vallásgyakorlat visszaszerzéséért folytatott valláspolitikai küzdelemben érthetően a birtokkal rendelkező nemesség játszhatott nagyobb szerepet, amely gazdaságilag független volt a földesúrtól. Ennek a nagyon kis számú református nemesi rétegnek az erejét, valláspolitikai aktivitását azonban százszorosan is meghatványozta hitvalló bátorsága és egyházhozi való töretlen hűsége. Kétségtelen, hogy a református egyház jogi, erkölcsi, hitbéli és anyagi hatóerejének megtartásáért folytatott állandó, szakadatlan küzdelemben e nemesi réteg szerepe elsődleges és meghatározó volt, így a pápai és veszprémi gyülekezetek esetében is. Mindkét város reformátusainak vallásügyi helyzetét, a vallásszabadság kivívásáért folytatott küzdelmét erősen befolyásolta, hogy a földesúri jogokat a tárgyalt időszakban katolikus püspökök gyakorolták. Pápán a hatalmas és tekintélyes Esterházy Károly egri püspök, Veszprémben pedig Bajzáth József veszprémi püspök, akik intoleráns magatartásuk miatt József uralkodása idején kegyvesztettek lettek Bécsben. Veszprém városa a XVII. sz. első felétől lett püspöki és káptalani bútok, és egészen 1848-ig az maradt, hiába bizonyította a város a püspök földesúri igényének jogtalanságát oly sok esetben. József uralkodása elején Veszprém vármegyei nemesek kérték az uralkodót, tegye lehetővé, hogy ne kényszerítsék őket egyházi szék elé (1781. márc. 12.), de a kapott válasz szerint ezen a helyzeten csak az országgyűlés változtat-