Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 2. (Pápa, 1989)

Ilon Gábor-Sabján Tibor: XV. századi cserépkályhák Külsővatról

Külön vizsgálatot érdemel a lovagfej készítése. A korongon felhúzott alapforma alul mintegy 6 cm átmérőjű hengeres résszel indult, amely kiszélesedve 15 cm átmérőjű és 1,5 cm magas horonyba ment át. A horony felett a forma sisakszerűen keskenyedett, majd csúcsban végződött. A korongról történt levágás után tetejét azonnal kifúrták, hogy a szikkadás közben jelentkező zsugorodás miatt nehogy deformálódjon, elrepedjen. Csak valószínűsíthetjük, hogy ekkor dolgozták össze az oromcsempével. Ha ez később történt volna, a korongocskák könnyen letörhettek volna. Ezután egy külön agyagdarabkából megformálták és felragasztották az orrát, majd a csempe előlapjának folytatásaként bemetszették a száj és az áll függőleges, valamint az orr vízszintes síkjait. A szemeket, a szájat, az állat és a szakállat a csempe előlapjával egyidőben metszették ki. Ekkor szurkálták be az orrlyukakat is. Véleményünk szerint az utolsó munkafázisban helyezték el a sisak peremét díszítő korongokat. Az itt lévő horonyba lyukakat fúrtak és ebbe illesztéssel ragasztották bele a korongok hátulján kiképzett agyagcsapokat. A csempék szárítása A csempék szárításának és az ezzel párhuzamosan fellépő zsugorodásnak természetes velejárója a vetemedés. A domborműves és a mérműves előlapú csempéken az egyenetlen száradásból adódó hajlást, csavarodást sehol sem tapasztaltuk, pedig ez indokolt lenne. Ugyanis a hosszú, néhol zárt hátrészek miatt az agyag nem száradhatott egyenletesen. Ebből arra következtethetünk, hogy a csempéket - ugyanúgy, mint ahogy azt a mai kályhás gyakorlatból ismerjük - szikkadás után átvizsgálták és kiegyengették. Talán erre utal az a jelenség is, hogy néhány csempe szélén a keretelés apró motívumai néhol benyomódtak, ellapultak, de nem sablonhibából. Ezek a jelenségek azonban keletkezhettek a két csemperész öszszeragasztásakor is. A nem egyenletes agyagminőségre és az ebből adódó zsugorodási különbségekre vezethetők vissza, az azonos csempék közötti méretkülönbségek. A kisebb csempéknél ez 0,5-1,5 cm-ig terjed, de néha elérheti a 2 cm-es különbséget is. Érdekes módon a nagyobb csempék pontosabbak. A csempék égetése Az eredetileg egyszer kiégetett mázatlan csempék a ház leégésekor ismét hőt kaptak. A csempeanyag zömének állapotát ez lényegesen nem befolyásolta, de egy részének tulajdonságai megváltoztak. Néhány csempe és töredék színe élénk vörösre változott, míg az oxigéntől elzárt helyre kerülteké szürkés árnyalatot vett fel. Találtunk olyan csempét, melynek összeillesztett darabjai sárgás, szürkés és vöröses árnyalatúak voltak, aszerint, hogy a ház pusztulásakor hova estek. Egyes csempék közvetlenül az égő faszerkezetek stb. közelébe keveredtek, és 1000 C -nál nagyobb hőhatás befolyása alá kerültek. Anyaguk megolvadt, deformálódott, gyakran összeragadt. Felületükön jellegzetes hólyagok keletkeztek (XIII. tábla, A-B/3-). A sokféle színárnyalat ellenére megállapíthattuk, hogy a csempék készítéskori domináns alapszíne enyhén vöröses tónusú okkersárga volt. Történeti vizsgálatok A kályhacsempéket tartalmazó hulladékgödör a Marcal folyó mai medrétől kelet felé, egy 130/140 m magasan fekvő agyagos-kavicsos terasz nyugati lankáján került kibontásra, a fő folyómedertől kb. 450500 m-re. XVIII.-XIX. századi térképek tanúsága szerint a térség vízföldrajzi helyzete évszázadokon keresztül változatlan volt.

36 A Marcal a középkorban is Veszprém és Vas megyék határfolyója (10.11. ábra). A lelőhelyet magukba foglaló Béri Balogh Ádám utca házai a terasz legmagasabb részén helyezkednek el. A házak építésekor az alapárkokban cölöplyukakat figyeltek meg.

37 Valószínűnek tartjuk, hogy a középkori falu ezen a területen feküdt. Ezt a helyi hagyomány is megerősíteni látszik, amely szerint a közelben húzódó pápai út melletti kereszt az egykori falu helyét jelzi.

38 A leletmentés - anyagiak hiányában - csak a hulladékgödör feltárására irányulhatott. Az épületet, amelyben a kályhák állottak sajnos nem ismerjük. A gödörben talált töredékek arra engednek következtetni, hogy az épületnek tölgyfából készült vázszerkezete volt, melynek közeit döngölt sárral töltötték ki. Az épületet belül vakolták és meszelték. A helyszínen talált szergényi köveket vagy az épület alapozásához, vagy egyes felmenő falaihoz használhatták. Végülis az az eshetőség sem zárható ki, hogy a fenti épület-töredékek nem lakóházból, hanem melléképületből származnak.