Ilon Gábor szerk.: Pápai Múzeumi Értesítő 1. (Pápa, 1988)
SZABÓ György: A Dunántúli Református Egyházkerület Gyűjteményeinek vallási néprajzi forrásai
ACTA MUSEI PAPENSIS PÁPAI MÚZEUMI ÉRTESÍTŐ 1 -1988 A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYŰJTEMÉNYEINEK VALLÁSI NÉPRAJZI FORRÁSAI Szabó György Témánk szempontjából meghatározó jelentőségű az a tény, hogy az egyháztörténet és egyházi néprajz jobbára ugyanazon források használatára szorítkoznak. Egyháztörténet és egyházi néprajz, - ugyanannak az éremnek a két oldala.'' Az egyháztörténetírás elképzelhetetlen a népi élet, jellem, vallásosság és szokások megírása nélkül. Az egyházi néprajz ez egyháztörténetírás szerves része, s így egy adott egyházközség területéhez kapcsolódó egyházi néprajzi anyag feldolgozása a gyülekezettörténetírásnak is feladata. Ennek ellenére nem bővelkedünk az olyan gyülekezettörténetekben, melyek az egyháztörténeti vonatkozásokkal párhuzamosan tárgyalják az egyházi néprajzi anyagot is. Néhány azonban van, s ezek közül hadd említsem meg Makár János munkáját, amely "A szokolyai református egyház története és néprajza" címmel New Brunswiekban jelent meg 1965-ben. 1 Makár könyve III. részében foglalkozik a református község néprajzi hagyományaival. A "néprajzi mozaikok" című rész felosztása a következő: a. építkezés, b. foglalkozás, c. ruházkodás: gyermekek, leányok, fiatal menyecskék, legények, középkorú- s öregaszszonyok, öregemberek, d. étkezés, e. osztályok /vagyoni, társadalmi rétegződés/, f. szaporodás, g. élő-kihalt családok, h. keresztelés, i. házasságkötés, j. temetés, k. falusi ünnepek, 1. köszöntés, megszólítás, m. népszokások, n. népköltészet,népzene, o. falusi doktorok, gyógymódok. A néprajzi források az esetek túlnyomó többségében nem külön találhatók, hanem más jellegű, jobbára egyháztörténeti vonatkozású iratanyagban. Ebből az anyagból kiemelve fogok majd a kimondottan szakrális néprajzi vonatkozású források közül néhányat ismertetni. Ilyen Illyés Endre két kisebb kézirata, melyeket kézirattárunk őriz. Az egyik a pünkösdi népszokásokról, a másik az ó-és újesztendei népszokásokról szól. Egyik a Confessio-ban, másik a Református Egyház című hivatalos lapunkban került közlésre /Confessio 1985. 4. szám 37-38., Református Egyház 1986. nov./. Itt említeném meg a kézirattárunkban található két népi jóslást, illetve jövendölést. Az egyiket Tímár Mihály írta 1800 körül. Címe: "Jövendölések a világ végéről 1811-től 1900-ig." A kézirat leírója Nápolyt jelölte meg az apokaliptikus jövendölések keletkezési helyének, ám ez feltételezhetően megtévesztésül szolgál csupán. Tudjuk, hogy a magyar népi apokaliptikus jövendölések jelentős részét szerzőik jogos óvatosságból "hamis impresszummal" adták közre, ill. terjesztették. A kézirat érdekessége, hogy a megjósoltakból sok minden - különösen is politikai szempontból valóra vált, tehát a történelem utólagosan igazolta a jóslatok egy részét.^ A másik jóslat címe:"Jóslat az 193646 közötti évekről". M A pápai kollégiumban már az 1910-es évek elején megindult a falukutatás és a néphagyományi-néprajzi gyűjtés. E gyűjtések anyagából három füzet jelenleg is megvan. Nádasdy Lajos lelkész, gyűjteményi munkatárs szóbeli közlése alapján tudjuk, hogy az 1960-as évek elején még két-három folyóméternyi ilyen füzetet őrzött a könyvtár feldolgozatlan formában. Ez annál is hihetőbt, mivel rendszeres és kiterjedt gyűjtésről volt szó, melyet hosszabb távlatra terveztek. Ezt igazolja az is, hogy e célra egy szabványos formájú, a Főiskolai Nyomda által készített, kék papírkötésű, nyomtatott címkével ellátott füzeteket rendszeresítettek. A gyűjtést a főgimnázium VL-VII. osztályos diákjai végezték. Nézzük meg Antal László VII. osztályos főgimnáziumi tanuló "néphagyományi gyűjtését", melyet a Komárom megyei /Mátyus-vidék, Udvardi járás/Madar községben végzett 1913 decemberében.5 A zömmel református faluban karácsony szombatján szokás volt kender ostorral pattogtatni, hogy a következő évben nagyobb legyen a kender. Ugyancsak karácsony szombatján nem szabadott megkerülni az asztalt, nehogy a birkák
