Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

VALLÁSOS ÁBRÁZOLÁSOK, SZAKRÁLIS EMLÉKEK - Mosolygó Péter: Szakrális építészet és művészet a görögkatolikus egyházban

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. két jellemzőt emeljünk ki: arany háttér, külső fényforrás, valamint árnyék hiánya - tér-idő tapasztalati világon túlmutató állapotkifejezése, az Isten Országának örök jelene és dicsősége; sötét árnyalattól a világos felé haladó festékrétegek felhordása végén az ún. fényekkel - a belülről sugárzó teremtetlen isteni fény megjelenítése, szintén az előző szempont szerint; fordított perspektíva (a vonalak a térben hátrafelé haladva nem össze-, hanem széttartanak) - szintén a tér-idő nélküliség hangsúlyozása; színek, kompozíció, szimbólumok, amelyek szintén kánonilag meghatározott tartalmat hordoznak; valamint a képek elmaradhatatlan feliratozása, amelynek a kánonokhoz való hűséget kell igazolnia (azt ábrázolja és úgy, mint ami rá van írva). Az előzőekben már ejtettünk néhány szót a templomról. Tekintsük most át részletesebben a keleti egyház szakrális építészetének jellemzőit. A templom képmás voltáról már említést tettünk. A profán világból felszentelés által kihasított szakrális tér a hívő számára az őseredeti paradicsomi állapot helyévé változik, mely a megváltás műve által vált elérhetővé, így teljesen érthető, hogy a templom földre szállt mennyországként jelenik meg. E képmási voltot hivatott érzékelhetővé tenni a templom architektúrája, továbbá festészeti programja. A keleti templom centrális elrendezésű: egy, a földet jelképező négyzet alapon nyugvó, kör alaprajzú, mennyet jelképező kupola köré szerveződik a szakrális tér, amely hagyományosan kilencosztatú. A függőleges tengelyre szerveződő architektúra statikus, ún. meditativ teret hoz létre, amelyben állva az ember fölfelé, a menny felé vonzódik. Ezt a képzetet erősíti a falfestés is: a hívek feje fölött sorakoznak a szentek képei, majd ünnepek, üdvtörténeti események következnek, azután a csegelyeken a négy evangélista, fölöttük a mennyei liturgia képe az angyalokkal, végül a Pantokrátor. Ugyanakkor a nyugati bazilikális térszervezésre jellemző hossztengely szerinti tagolás is megtalálható: a központi térhez (hajó) - amely a küzdő Egyházat jelképezi a benne helyet foglaló hívekkel - kapcsolódik kelet felől a szentély, a mennyországot jelképezendő, valamint nyugat felől az előcsarnok, a hitjelöltek és a vezeklők tartózkodási helye, mint a szenvedő Egyház, illetve a megváltásra való várakozás jelképe.

6 A szentélyt a hajótól képfal, vagyis az ikonosztázion választja el. Ez a képződmény egyszerre elválaszt és összeköt. Elválaszt, mert az emberi szem számára úgysem fogható a titok, ami az oltáron történik (a kenyér és bor átlényegülése Krisztus testévé és vérévé), ugyanakkor össze is köt, mert a képeken látható szentek mintegy az Isten Országából tekintenek ránk, és hívogatnak, vonzanak minket is oda. Az ikonosztáz kezdetben csak egy szentélyrekesztő egyszintes oszlopsor volt, amely forma némileg zártabb jelleggel a mai napig megtalálható a balkáni vi6 Vö. Ivancsó I.: Görögkatolikus szertartástan. Nyíregyháza, 1997. 15-26. 572