Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

VALLÁSOS ÁBRÁZOLÁSOK, SZAKRÁLIS EMLÉKEK - Gáspár Dorottya: Portréábrázolás a halottkultuszban, római kor

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. kétféle rítus azonban semmilyen változatában nem ad gyógyírt az itt maradottak fájdalmára,

1

4 másrészt nem ad választ arra a kérdésre, hogy milyen a viszony az élők és a holtak között, és arra sem, hol van a holtak helye. Egy halottra ugyanis nem lehet azt mondani, hogy nincs. A római katolikus egyház tanítása szerint az élők és holtak egységet alkotnak, amennyiben az élők a küzdő egyház, a holtak a szenvedő egyház, illetve az üdvözültek a megdicsőültek egyháza; értve ezalatt, hogy a földön az élet küzdelem, a tisztítóhelyen szenvedés, a mennyben megdicsőülés a lelkek osztályrésze. De a három egyetlen egyházon belül egységet alkot. Ez a tanítás megoldja a fenti problémákat. Az ókorban azonban ilyen tanítás nem volt. Az ókori keresztényeket most nem akarom a tanítás ismeretétől megfosztani. Ok azonban külön csoportot alkotnak, hiszen egyrészt ők is állítottak portrékat a sírjaikra, másrészt tevékenységükkel a szentkultusz és az ikon létrejöttéhez járultak hozzá,

1

5 ami azonban már nem témám. Legfeljebb még hozzáfűzhetem, hogy ők bizonyítják leginkább az egykori kultuszhoz való erős ragaszkodást, mert továbbra is megtartották a régit, jóllehet kereszténnyé lenni nagy cezúra. A kereszténység a holtakat a megdicsőült és a szenvedő egyház megjelölés révén kapcsolatba hozta az itt maradottakkal, vagyis a küzdő egyházzal. így az eltávozott és a hátra maradott az élők nagy egységében - minden fájdalom ellenére - megtalálta a maga megfelelő helyét mind a családban, mind a társadalomban, mind a kereszténység egységében. Az ókor ezt a problémát akarta megoldani, vagyis meg akarta találni a halott helyét otthon, a társadalomban, a Birodalomban. Meg kellett találnia, hiszen a halott él. Ezért ha nem sikerül a helyét megtalálni, akkor zavar támad; felbomlik az egység, felbomlik a közösség minden szinten: a családban, az államban, a patres conscripti - összeírt atyák (senatus) tekintetében, és ezek következményeként a Birodalomban. A közösség megóvásának alapegysége a család. Brent D. Shaw sírfeliratok elemzése kapcsán megállapította, hogy a római arisztokrácia a családformát a köztársaság kortól a késő császárkorig változatlanul tartja. Alapjaiban ez a család magszerkezetű. Az átlagember is ezt a felépítést őrizte meg.

1

6 Ebből a vizsgálatból két tanulság is adódik, amelyre a szerző maga is kitér; az egyik, hogy a római társadalom a mélyben közel nem volt olyan züllött, mint ahogy ezt a felületen mozgó emberek hirdetik, a másik, hogy a halál elfogadott ténye, rítusainak mély meggyőződéssel 14 Meggyőzhet minket erről Seneca írása, amelyben a nobilitas-hoz tartozó ismerőseit vigasztalja. Lucius Annaeus Seneca: Vigasztalások. Ford. Révay József. Budapest, 1967. Erősebb lelkű nobilitas tagok példáit sorakoztatja fel, de gyógyírt ö sem tud adni. 15 Belting, Hans: Kép és kultusz. A kép története a művészet korszaka előtt. Budapest, 2000. 79102. 16 Shaw, Brent D.: Latin Funerary Epigraphy and Family Life in the Later Roman Empire. História, 33. 1984. 456-497. 450