Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

VALLÁSOS KÖLTÉSZET (IMÁDSÁGOK, ÉNEKEK), HITBUZGALMI IRODALOM, IRODALMI SZÖVEGEK HATÁSA - Toldi Éva: Búcsúi népénekek és imádságok a gyimesi és moldvai csángók körében

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. A Mária-búcsún elsősorban Mária-énekeket hallhatunk tőlük, mint például az erdélyi népi gyűjtésből fennmaradt, Domokos Pál Péter által számos változatban ismertetett Mária, Mária, mennyei szép Hajnal kezdetű éneket, vagy az Ave Mária, Istennek anyja / tebenned virágzik váltságunk aranya... s az O, áldott Szűzanya... kezdetűt. Ez utóbbi különösen gazdag változatokban ismert. Álljon itt példaként kettő (zárójelben szerepel a másodváltozatos szöveg). O, áldott Szűzanya mennyei szép rózsa boldog mennyországnak drága gyöngyvirága bűnösöknek kegyes szószólója (bűnösöknek édes szószólója) vigyázz reánk, Édesanyánk angyaloknak királyné asszonya (angyaloknak kegyes királynéja) mily boldogok azok kik téged dicsérnek néked tiszta szívből buzgón (zengőn) énekelnek szent Fiadnál ők kegyelmet nyernek vigyázz reánk (szeres' erőst), Édesanyánk (drága Anyánk) angyaloknak királyné asszonya. A moldvai csángók egyházi énekköltészete a középkor vallásgyakorlatában gyökerezik. A magyar nyelvű ének- és imaszövegek kíséretében előadott gregorián dallamok mellett (az Úr angyala) a csángó népi kultúrában a latin nyelvű gregorián mise énekei (Kyrie) is felbukkannak. Az esztendő nagy ünnepeihez és az emberélet fordulóihoz kapcsolódó moldvai csángó vallásos énekköltészet nagyrészt Kájoni János Cantionale Catholicum című 17. századi, először 1676-ban kiadott, majd Csíksomlyón többször is megjelentetett gyűjteményén alapszik. Moldvában főleg a harmadik, az 1805-ös kiadás kötetei terjedtek el, és ezek döntő hatással voltak nemcsak a csángók vallásos életére, hanem jelentős mértékben ennek a vaskos könyvnek tulajdonítható a magyar nyelv és etnikai identitás fennmaradása is a Kárpátokon túli területen." Nemrég a Várpalotán vendégeskedő Petrás Mária keramikus, népénekes egy előadásában beszámolt arról, hogy bár századok óta szülőfalujában, Diószénben (Moldva) nem volt magyar papjuk, ám egy magyar „diák" (másutt: „véngyák"), aki kis kórusokat szervezett, és a falusiakat tanította a „szent énekekre", a Cantionale Catholicum alapján „pótolta" a magyar misét kántorizálásával, így tartva ébren a csángómagyar-hagyományt. Tőle tanulták a gyönyörű Kyrie-ket és a hajnal-köszöntő, „nap-leszentülő" népénekeket. (Lakatos Demeter nyomán: 18 Vö. 13. jegyzet. 375