Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

EGYHÁZTÖRTÉNET, TÖRTÉNETI FORRÁSOK - Márkusné Vörös Hajnalka: Kényszerű migráció a Bakonyban és a Balaton-felvidéken. A lakóhelyüket elhagyni kényszerülő protestáns magyarok életlehetőségei a 18. században

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. ságát folytatták le 1675 és 1730 között,

3

6 de a marha- és sertéstartással foglalkozó, szabadabb életformához szokott jobbágyokat a tervszerű földművelésre nem sikerült „átirányítani". Magyar jobbágyaik közül egyedül a szőlőmüveléssel és borászattal foglalkozó sólyiakkal sikerült kiegyensúlyozott, tervszerű gazdálkodást kialakítani. Az apátság bakonyi falvaiban felépültek a majorok, templomok, plébánia- és lakóházak. A rend a magyar református lakosság mellé gyakran németajkú telepeseket hozott. Az anyamonostorból (Heinrichauból) érkező apátok - Ackermann Tóbiás (1702-1722), majd Schneider Henrik - elsősorban Sziléziából és Alsó-Ausztriából hoztak telepeseket Magyarpolányba (1699), Bakonykoppányba (1718), Zircre (1718), Nagytevelre (1718), Tósokberéndre (1727), Olaszfaluba (1732),

3

7 de közöttük is nagy volt a vándorlás, a belső migráció. Az 1730-as évekig csupán néhány család a települések állandó lakossága, magyar és telepes egyaránt mozgásban volt. Az uradalmak megszervezésével párhuzamosan, az 1730-as évek után igyekezett az apátság a biztos, megbízható munkaerő biztosítására. Összességében elmondható, hogy a török alól felszabadult területeken csak lassan haladt az uradalmi szervezetek kiépítése és a katolikus egyházi szervezet helyreállítása, aminek következtében a 18. század első felében még folyamatos a helykeresés, a belső migráció, s a Bakonyban és a Balaton-felvidéken kialakult a különböző felekezetek viszonylag békés egymás mellett élése. Kényszerű elköltözések 1730 után Az egykor török uralom alatt lévő területeken jelentős késéssel, a 18. század közepén Padányi Bíró Márton (1745-1762) püspöksége idejében bontakozott ki az a rekatolizációs folyamat, amely az ország többi részében már a 17. században végbement, és több esetben a lakosság elköltözéséhez vezetett. A felszabadító háborúk utáni veszprémi püspökök közül Volkra Ottó János, Esterházy Imre és Acsády Ádám az egyházmegyén kívülről érkezett a veszprémi püspökségbe. Mindannyiuknak időre volt szükségük, amíg a hatalmas egyházmegyét és birtokaik viszonyait megismerték. Padányi Bíró Márton az egyházmegye, a birtokigazgatás szervezésében, a rekatolizációban elért sikereit egyé36 Veszprém Megyei Levéltár, Cisztercita Rend Zirci Apátságának Történeti Levéltára (Archívum Vetus) (VeMLXlI. 2.a.) C 67-68., C 85., 95., 114., 118., 120.. 135-136., 169-183. 37 Békefi Rémig (szerk.): Emlékkönyv, melye! Magyarország ezeréves fennállásának ünnepén közrebocsát a hazai cziszterczi Rend. Veszprém, 1896.; Horváth Konstantin: Zirc története. Zirc, 1930. 308