Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. Konferencia Balatonfüreden, 2009. október 1-3. (Laczkó Dező Múzeum Veszprém, 2013)

NÉPI VALLÁSOSSÁG A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 8. az ünnepi szentmisének, az azt követő ételszentelésnek a közösség-összetartó ereje, az a magasztos hangulat, amely a résztvevők lelkét ápolja, hogy érző emberek gyűltek egybe ünnepelni. A templomban, a templom kertjében köszöntik egymást a faluból elszármazott emberek, szót váltanak egymással. A templomi szertartás után kölcsönösen meglátogatják egymást a közeli rokonok, barátok. Alkalom adódik arra is, hogy az egykori iskolatársakkal kezet fogjanak, sorsaik felől érdeklődjenek. A nagyünnepi miséről senki sem hiányozhat. A mise mellett még kötelességüknek vélik a temetőlátogatást, meg a húsvét hétfőjén való locsolkodást. Úgy tartják, hogy hétfőn illő benézni a kocsmába, a presszóba, még akkor is, ha ilyen helyekre nem szoktak járni. Húsvétra rokonsághoz nem tartozó barátokat hívnak meg vendégségbe. Azt mondják az emberek, hogy ilyenkor élettel telik meg a falu, a lakóhelyük, ami más alkalommal már-már kihaltnak tűnik. Az utcákon, közterületeken, itt is, ott is emberek jönnek-mennek. Csak ekkor látható ennyi mozgás, gépkocsiforgalom a faluban. A házak előtt autók parkolnak. Felértékelődik az a porta, ahol több gépkocsi parkol, mert ott nagy a vendégség, az együtt ünneplés. Megértők az idegenek iránt. Az idegen embert nem veszik tolakodónak, türelmesek hozzá, szívesen leállnak vele beszélgetni - pedig tudva levő, hogy húsvétkor sok teendő vár, különösen a vendéglátó háziakra. Főleg húsvét hétfőjén nem számít tehernek a váratlanul jött idegen, inkább olyan személynek, akit valamivel meg lehet kínálni az ünnepi asztalról. Az egyik idős csepei pedagógus találóan foglalta össze tapasztalatát: régebben a húsvét inkább családi ünnep volt. A népes család elég volt ahhoz, hogy közösen gondoljunk vallásunk legnagyobb drámájára, Jézus életére, halálára és mindenkihez szóló, reményt adó feltámadására. Együtt vonultunk a templomba, együtt imádkoztunk, énekeltünk, majd örömmel tértünk haza a tisztára kitakarított házunkba. Most már a családtagok nem élnek itt helyben, mindenki jön valahonnan, gyakran hoznak magukkal barátokat, munkatársakat, annál is inkább, mert itt Kárpátalján nem mindenkinek egy időben van húsvétja. Lehet, hogy az ismerősöknek ilyenkor szeretnénk bemutatni szüleinket, gyermekkori otthonunkat, vagy viszonozni akarjuk a máshol már megtartott húsvéti vendéglátást. Ezért tárult ki Csépén ez az ünnep ennyire. A templomi szertartások nagy közös imádságokká váltak. Az otthonokban meg mindenki annyi vendéget hív meg, amennyit jónak vél. Jól van ez így. Ma már senki sem olyan szegény, hogy ne tudna osztozni akár egy betévedt idegennel is az ünnepi asztal mellett. Az pedig külön öröm, hogy a templomi szertartásban milyen sokan, idegen arcú emberek is részesülnek és gyűjtenek erőt a feltámadás eszményéből. Bízunk benne, hogy a jövőben még többen lesznek a faluban húsvétkor, úgyis évről évre fogy az állandó lakosainak száma. 117