Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

V. Vallásgyakorlás, népi erkölcs - Ács Anna: Egyházfegyelem egy bakonyalji falu református gyülekezetében a XVIII. században

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. szolgája által való sok kényszerítés után paráznának vallotta magát és vállalta büntetését. Alkalmanként két-három, sőt négy esztendeig gyakoroltatott „förtelmes paráznaság hozatott világosságra" a bejelentések révén. 1747 decemberében egy négy évvel azelőtt végbement „fajtalan rossz élet" miatt hozott ítéletet a vármegye. A bejelentést tevők körében ott találjuk név szerint a tanúkat, esküdt embereket, de még a helyi katolikusok kegyurának, gróf Eszterházy Ferencnek az erdőispánját is, akik különös figyelemmel vigyázták, mintegy felügyelték a református gyülekezet tagjainak erkölcsi életét. A paráznaság bűnéért a leggyakoribb büntetés a kor és az „eklézsia bevett szokása" szerint az eklézsiakövetés volt. A penitensnek, azaz vétkesnek olykor két-három hétig is a „szokott helyre" kellett felállnia, a „közönséges gyülekezet" előtt pedig térden állva végbevitt könyörgéseivel nyerhette el a bűnbocsánat kegyelmét. Előfordult, hogy a vétkest csak sok könyörgés után tudták rábírni a penitencia tartásra, a gyülekezet előtti vallomástételre bűneiről. 1735-ben egy asszony sok esztendeig gyakorolt tisztátalan életéről vonogatta a penitencia tartást, „aztán mások sok kérésére" végül mégis megtette. Ám gyorsan kiderült, megtérése „nem szívből csak színből" való volt. Ennek „bizonyos és csalhatatlan jeleit azzal mutatta, amikor megintették, nagy átkozódó s merő mérget magokba foglaló szókra fakadott ki illen módon: Az Isten soha se engeggye hogy Menyországot lásson annak lelke ki ő reája eskütt hamissan." A nő „botránkoztató szavain a Szent Gyülekezet meg indulván és meg szomorodván" a büntetés el nem maradhatott: „átkos mondásáért négy forintokra büntettetett." 1734-ben egy legényember és egy asszony paráznaságuk miatt a „bevett szokás szerint" egy-egy hétig a „közönséges helyre feljárva" térden állva tartottak penitenciát. A következő évben az asszony „gonosz fajtalanságát ismét meg ujjitotta szeretőjével a maga urának házánál még pedig világos gyertya világnál, együtt az ágyban fajtalankodván." Az esetet gróf Eszterházy erdőispánja jelentette az egyházi elöljáróságnak. A visszaeső bűnösöknek újra eklézsiát kellett követniük és a világi hatóság büntetését sem kerülhették el. Olykor szabályosan elfogták a tisztátalan kapcsolatban élőket. 1764. április 29-én örökítette meg a lelkész egy legény és egy özvegyasszony vétkének históriáját, akik közel három évig éltek együtt „egyben kelések reménysége alatt egymást vesztegve", mígnem az asszony teherbe esett. Mivel tovább nem titkolózhattak, néhány nappal a szülés előtt össze akartak házasodni. Viszont a legény szülei ellenezték ezt, mert az asszony evangélikus volt. Végül az asszony engedett, áttért a református hitre, házasságuk megköttethetett. Ennek ellenére meg kellett követniük az eklézsiát.

14 A noszlopi gyülekezet lelkésze meglehetősen részletesen és szemléletesen jegyezte le ugyancsak ebben az esztendőben egy másik özvegyasszony és legény szerelmi históriáját. A negyven éves „Asszony ember", miután 13 évig élt házasságban, özvegységének harmadik esztendejében „paráznaságba esett" egy ifjú 260