Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

V. Vallásgyakorlás, népi erkölcs - Ács Anna: Egyházfegyelem egy bakonyalji falu református gyülekezetében a XVIII. században

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. „pölöngérhez való csapást" csak egy falubeli esküdt ember viheti véghez. Nemes Kata „hitelesített levelét", azaz írásba foglalt vallomását a törvénybíró és hét esküdt törvényesítette. A prédikátor megjegyzése szerint a nyelveskedésben még három asszony egyaránt részes volt, akik fejenként négy forint büntetést kaptak ugyanakkor s ugyanezen emberek előtt. A nyelveskedés, azaz a rágalmazás tehát a súlyos bűnök közé soroltatott ebben az időben Noszlopon. Mint a vallomásból kiderült, Nemes Katát, Nemes Kovács Mihály feleségét a noszlopi esküdtek jelentették fel a prédikátornak. Ez bizonyság arra, hogy a fegyelmezés munkáját együtt gyakorolta a világi és az egyházi hatóság. Ez a példa nem egyedi, a XVIII. században országosan érvényes gyakorlat.

10 Es a nyelveskedés, a gonosz rágalmazás sem volt ritka e korban, különösen az asszonyok között, Illyés Endre megállapítása szerint „minden tilalmazás ellenére sem."

11 A vegyes anyakönyvben aztán a VII. parancsolat elleni vétkek sora következik rendkívül változatos formákban. A paráznaság minden tiltás, minden gyanú büntetése, minden fegyelmezés ellenére kiírthatatlanul élt e kor gyermekeiben, fogalmazott Illyés Endre.

12 Noszlopon is akadtak visszatérő nevek, a szigorú büntetés nem mindig ért célt. Viszont feltűnő, hogy az esetek egy részében nem mind a két felet, hanem csak a nőt büntették meg. S külön indoklást sem fűztek ezekhez a döntésekhez. Az egyház „fegyelmező tekintete" kísérte a hívek életét. Sokszor már a gyanú is elég volt ahhoz, hogy bejelentést tegyenek a prédikátornak vagy a világi hatóságnak, illetve mindkettőnek. Persze előfordult, hogy a bejelentés hamisnak bizonyult. Ilyen esetben a hamisan vádolót példásan megbüntették. 1725-ben 4 forint pénzbüntetésre ítélték azt a férfiút, aki azt „költötte", hogy Nagy Márton a menyével az udvaron paráználkodott. A rágalmazás terjesztőjén, egy másik férfin pedig tizenkettőt csapattak. Hamis vádaskodásnak ítélték meg azt az esetet is 1731-ben, amikor az egyik asszony azzal vádolt meg és káromolt egy férjes asszonyt, hogy az ő férjével paráználkodott. A nőnek a világi hatóság büntetése mellett „mind a gyülekezetet, kit megbotránkoztatott, mind a sértett feleket" a vasárnap reggeli prédikáció után térden állva meg kellett követnie az eklézsia elöljáróinak végzése szerint. A gyanús társalkodás is adhatott okot a bejelentésre.

13 1765-ben Szent Márton nevezetes estéjén a tanú egy legényt és egy férjes asszonyt „gyanús társalkodásban tapasztaltatván" tett bejelentést. Bár nem tudta igazolni állítását, a „legény fel támadott lelki ismerete által világosságra jött hogy két esztendeig vagy több ideig is gyakorolták egymás között a tisztátlan parázna életet." A legény külső fórumon ki is fizette a rá kirótt pénzbüntetést és az egyház által előírt penitenciális hetet is kitöltötte, a gyónási kötelezettségnek is eleget tett. Az asszony viszont mind a világi, mind az egyházi elöljáróság előtt „sok átkozódással, hamis esküvéssel sok ideig tagadta paráznaságát", mígnem a helység bírája és vice 259