Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/II. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

V. Vallásgyakorlás, népi erkölcs - Ács Anna: Egyházfegyelem egy bakonyalji falu református gyülekezetében a XVIII. században

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. sen jegyezték le a fegyelmi vétségeket. Az írásban rögzített esetek csak a jéghegy csúcsát mutathatják, talán csak a legkirívóbb példákat szemléltethetik számunkra. És nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az anyakönyv vezetésének minősége, adatgazdagsága, stílusa mindenkor erőteljesen függött a prédikátor habitusától s főként íráskedvétől. Egyházfegyelemre vonatkozó adatokat, megjegyzéseket szórtan az egész anyakönyvben találunk, különösen a kereszteltek esetében. Némelyik lelkipásztor fontosnak tartotta megörökíteni - hol részletezőn, hol rövidebben -, hogy a gyermek „bizonytalan apától", „törvénytelen ágyból" vagy „tisztátlan ágyból" született. Olykor arról olvashatunk, hogy az anya megvallotta a prédikátornak, gyermeke nem a férjétől, hanem paráználkodásból való. Ezek az esetek azonban nem gyakoriak, nem vetnek rossz fényt a gyülekezeti tagok erkölcseire. Az anyakönyv ugyan utalást sem tartalmaz a vétségekért kirótt büntetésekről, de azok a kor szokása szerint Noszlopon sem maradhattak el. A halottak lajstromában is bukkanunk lelkészi megjegyzésekre kirívó esetek kapcsán, mint például amikor a paráználkodás vétkében bűnösnek talált és Istenével s felebarátaival meg nem békült férfi maga temette el apját, harang és énekszó nélkül, vagy annak a nőnek az esetében, akinek a házából indult a fél falut felégető tűz s bár őt megmenekítették, de megszökött, kútba ugrott és prédikátor nélkül temették el a temetőárokba. Az anyakönyv egyházfegyelmezésre vonatkozó részét 1724-től kezdték el vezetni, 12 esztendővel Tokai Pál lelkész elűzetése után.

7 Ez az alig több, mint egy évtized talán elegendő volt a kedélyek lecsillapítására a noszlopi református gyülekezeten belül, bár bizonyára a közbeeső években is történtek fegyelmi kihágások. Ekkor Pető György volt az eklézsia prédikátora, aki a szomszédos Polányból telepedett át a faluba. Jó prédikáló embernek mondták és a törvényes dolgokban is jártasnak bizonyult. Ezért nem lehet véletlen, hogy ő kezdte el feljegyezni a gyülekezeti tagok véteknek minősülő tetteit. Az utolsó ilyen témájú bejegyzés 1793. január 22-én kelt Tóth Mihály lelkész tollából. E rész vezetése sem következetes, ellenben évekre lebontva tartalmazza a fegyelmi ügyeket. Viszont sok esztendő adatai hiányoznak, ezért arra következtethetünk, hogy valóban csak a legkirívóbb esetekről adhattak számot a lelkészek, illetve több prédikátor egyáltalán nem fordított gondot a fegyelmezésre, pontosabban annak írásban való rögzítésére. S nyilván az esperesi és püspöki látogatások alkalmával sem hiányolták ezeket, nem kérték a pótlást a lelkészektől. A kutatót azonban kárpótolja, hogy némelyik leírás, esetismertetés rendkívül részletes és szemléletes, bibliai példázatokkal alátámasztott, szinte a prédikátor szépírói erényeiről tanúskodik. Lackovits Emőke 2001-ben megjelent remek tanulmányában a Dunántúli Református Egyházkerület közösségeinek egyházfegyelmezési szokásait vizsgálta nagyszámú, 203 eset alapján.

8 Kutatása az 1725-1903 közötti időszakot 257