Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

II. Egyházművészet - Kovács Mária: XVIII. századi ötvösmunkák a Sepsi református egyházközségek gyűjteményeiben

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. Kovács Mária XVIII. századi ötvösmunkák a Sepsi református egyházközségek gyűjteményeiben A Sepsi Református Egyházmegye gyülekezeteiben őrzött ötvösmunkák legnépesebb csoportját a XVIII. század folyamán adományozott darabok alkotják. A nagy jelentőségű, jobbára ismeretlen, kiemelkedő értékű kincsállomány a hívek áldozatkészsége mellett a kor iparművészeti arculatára is igyekszik rávilágítani. A nagy kiterjedésű Háromszéki Egyházmegye első felosztására a közigazgatási széki szervezet alapján került sor 1606-1614 között. Ebben az időszakban vált el a Sepsi Egyházmegyétől a Kezdi és az Orbai Egyházmegye. A Sepsi Egyházmegye végleges kialakulása 1654-ben következett be, amikor a területi rendezések során az addig a Sepsi Egyházmegyéhez tartozó Miklósvárszék és Bardoc fiúszék református gyülekezeteinek összevonásával létrejött az Erdővidéki Református Egyházmegye. A felosztás utáni Sepsi Egyházmegye XVII. századi gyülekezeteinek pontos számáról kevés adat maradt fenn, a XVIII. században a Sepsi Egyházmegyét vagyonösszeírási jegyzőkönyve szerint 1728—1746 között 33 önálló egyházközség és 5 leányegyházközség alkotta.

1 Az általam bejárt 17 egyházközség anyaga csak adalékul szolgál a korábbi kutatásokhoz. A református egyház soha nem írta elő a nemesfémből készült úrasztali berendezési tárgyak kizárólagosságát, ebből ered, hogy a református egyház tulajdonában a legváltozatosabb anyagú és formájú edényekkel találkozunk. A mulandóbb edények mellett természetesen a drágább anyagúak is megtalálhatók, amelyek eszmei tartalmuk mellett anyaguknál fogva is időtállóbbak voltak. Mivel a református egyház az egyszerűségre törekedett, és főképp a tárgyalt vidéki egyházközségek anyagi szempontból is szerényebb körülményekkel bírtak, ennek következtében kis számban maradt fenn ötvöstárgy, mivel olcsóbb óntárgyakkal helyettesítették őket. A tárgyalt egyházközségekben elsősorban kelyhek és paténák, serlegek, keresztelő kancsók, valamint tányérok maradtak fenn. A világi és egyházi rendeltetésű tárgyak formailag teljesen azonosak. Ez állapítható meg az írott források és a fennmaradt tárgyak összehasonlításából, úgyszintén a végrendeletekből, amelyek például az addigi világi célokra használt poharakat egyházi célokra teljesen alkalmasnak találták. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a református egyházak tulajdonában lévő tárgyakat két nagy csoportba lehet sorolni: az egyházi célokra készült, kultikus tárgyak, mint a kehely és paténa; 435