Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

I. Vallástörténet, egyháztörténet, kisegyházak - Kinda István: „...az igazságot tanították, s azért tetszett, nem a pénzétt!” Szektásodási tendenciák a háromszéki protestáns cigányoknál

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. fordulást a változó társadalmi-gazdasági körülményeknek és a társadalom szegmentálódásának tulajdonítja.

8 A kommunista totalitárius diktatúra 1989-es összeomlásában és a modernizációs folyamatok társadalmi-gazdasági szintű gyors beindulásában a fenti feltételek teljesülésére ismerhetünk. Alapjában véve a neoprotestáns szektákat jóval korábbról tartják számon az erdélyi magyar falvakban, ezek azonban nyilvánosságukban és társadalmi méreteikben csupán 1990 után teljesedhettek ki. Erdélyben a Jehova Tanúi

9 az egyik leghangsúlyosabban teret hódító szekta. Újabb követőket a kívülállók személyes megkeresésével és meggyőzésével, azaz térítő munkával biztosítanak. A szervezet életképességét hívei számának látványos gyarapodása és terjeszkedésének gyors üteme is jelzi. A XIX. században Amerikában alapított szekta az óceánt áthidalva Európában kezdett híveket toborozni, olyan ütemben, hogy - mint azt egy XX. század első felében született monografikus ihletésű történeti munka rögzíti — egyes délkelet-erdélyi falvakban már az 1930-as években követőkre talált.

10 Azokat a személyeket, akik megkereszteltetésüknél fogva valamely történelmi egyházba tartoztak, és vallásukat az új tan követésével, illetve megkeresztelkedéssel elhagyták, az erdélyi magyar (átlátható) gyülekezetek kiközösítették. Az „aranykorszak" történelmi periódusában (is) a nemzeti identitás erősítését és kinyilatkoztatását, a magyarság megtartó erejét a beszűkített tevékenységű magyar történelmi egyházak jelentették. A vallás elhagyása szimbolikus síkon értelmezve a magyarság megtagadásának, kulturális eltávolodásnak negatív képzetét társította az öntudatos magyar közösségekben. Sok településen ezért a protestáns és katolikus gyülekezetek a felekezetük elhagyására buzdító jehovisták házaló-térítő akcióját a magyarság nemzeti értékeitől való megfosztásként, az identitás leépítésének közvetett szándékaként értelmezték, még akkor is, ha falubeli megkeresztelkedett magyarok (ismerősök) toboroztak új szektatagokat, és — főleg a nyilvános szférában — határozottan elutasították azokat. Ezt a közösségi tartózkodó magatartást intézményesítette és legitimizálta a történelmi egyházak mellett a kommunista államhatalom is, amely szigorúan tiltotta az efféle (vallásos) szervezkedéseket, nem csupán a marxi-lenini vallásellenes materialista elvek érvényességének jogán, hanem az ellenállásként ható dogmák betartásáért (pl. megtagadták a vasárnapi munkavégzést, a szekta férfi tagjai a kötelező katonai szolgálatot, stb.). A vallási üldöztetés során sokakat hosszabb-rövidebb ideig tartó börtönbüntetésre ítéltek. A szekta vitalitását bizonyítja, hogy a faluközösségek elítélő magatartása és a hatalom megtorlásai közepette is gyakorolták hitüket, öszszejöveteleiket kisebb-nagyobb rendszerességgel magánházaknál megszervezték, és meggyőződésükben megmaradva túlélték a tiltó politikai rendszert. 325